2009. november 10.

Új hírek H1N1 oltás ügyben!

Mint tudjátok, blogomban rendszeresen foglalkozom a h1n1 oltással kapcsolatosan, hiszen folyamatosan változik az országos szakértők véleménye. Mint hallottátok a híradóban, Szegeden egy h1n1-gyel fertőzött kismamát mélyalvásban tartanak, mert óvodás kislányától a terhes kismama megkapta a h1n1 influenzát, és elég súlyos az állapota.

Mint a múltkor már írtam, Czeizel Endre véleménye, hogy sokkal nagyobb a veszély akkor, ha nem oltatják be magukat a kismamák, mint annak, ha beoltatják magukat. Egyre több vélemény lát napvilágot, hogy már az első három hónapos terhesség esetében is jobb megkapni az oltást, ugyanis az influenza és a magas láz komoly fejlődési rendellenességekhez vezethet.

Gyermekek oltásával kapcsolatosan a legelső közleményekben azt tanácsolták, hogy csak a 3 éven felüli gyermekeket oltassuk be. Később ezt megváltoztatták 5 éves korra a legújabb pedig, hogy az 1 éves kor fölötti gyermekek is kaphatják az oltást.

Mint a korábbi bejegyzésemben is írtam, hogy találtam nektek egy információs füzetet az új típusú influenzáról. Tanulmányozzátok ezt, és kérjétek ki háziorvosotok véleményét is az ügyben.

1 megjegyzés:

  1. Sziasztok!Az én hozzáfűzni valóm csak annyi az oltással kapcsolatban,hogy 6 hetes terhesen megkaptam.Innentől kezdve folyamatosan sorvadt el a kisbabám.Terhességem 13.hetében sajnos el is vesztettem.Utólag már mindenki nagyon okos volt,kiderült 4. hónap alatt nem szabad beadni a kismamáknak.Legyetek nagyon körültekintőek!

    VálaszTörlés

Hozzászólásokat itt tehettek: Írd meg, ha tetszett, vagy ha nem, esetleg kérdésed van