2010. szeptember 12.

Meddőség és PCOS

Egyre gyakrabban halljuk ezt a PCOS kifejezést, főként a női meddőséggel összekapcsoltan, de valójában mit is jelent ez?

Mi az a PCOS?
A PCO egy rövidítés, PolicisztásOvárium Szindróma szóból ered, melynek neve utal magára a betegségre is, miszerint mindkét petefészekben cisztákat találhatunk a külső kéregben. A PCOS azonban nem "csak" egy meddőséget eredményező betegség, hanem igen összetett endokrinológiai (tehát hormonális) valamint cukor-, és zsíranyagcsere betegség. Valójában túlsúlyt, előrehaladottabb időszakban pedig cukorbetegséget és meddőséget is okoz, de a cisztás petefészek csak egy lehetséges tünet.

Mi okozza a PCOS-t?
Nem akarlak most titeket untatni a tudományos magyarázattal, a lényeg, hogy a sejtek cukoranyagcseréje nem megfelelő, ennek következtében viszont inzulin (mely egy hormon) is nagy mértékben termelődik a szervezetben, ennek hatására növekszik a szervezetben a férfihormon mennyiség, s végül ez vezet meddőséghez.

A PCOS öröklődő betegség, s a nők 5 %-át érinti. Leggyakrabban akkor derül rá fény, amikor a nő sikertelen terhességi próbálkozásokat követően orvoshoz fordul meddőségével, vagy menstruáció kimaradása miatt keresi fel a nőgyógyászt. A PCOS kimutatható labor ill. ultrahangos vizsgálattal is. Fontos volna serdülőkorban felismerni a betegséget, mert megfelelő diétával kordában lehet tartani a tünetek megjelenését.

A PCOS tünetei:
  • elhízás
  • férfihormonok következtében: szőrösödés, hajhullás, aknés bőr
  • mindkét petefészekben kb. 6-8 ciszta látható, s a petefészek lúdtojás nagyságúra növekszik
  • évente 1-2 szer 2-4 napig tartó méhvérzés (nem menstruáció)
  • nincs peteérés, ovuláció, mert nincs sárgatestfázis
Mit tehetünk a PCOS ellen?

A PCOS-s betegeket korábban műtéti beavatkozással gyógyították, azonban ma már sokkal inkább jellemző, hogy diétával, megfelelő szénhidrát bevitellel és egyéb cukorbetegség során is előírt gyógyszer segítségével helyreállítható a cukorháztartás, így visszaállhat a női ciklus és a meddőség is megszüntethető, azonban ehhez több hónap., illetve évek is szükségesek. A gyorsításhoz szoktak alkalmazni peteérést gyorsító gyógyszereket ill. injekciókat, vagy műtéti beavatkozást is alkalmaznak. A PCOS-s betegek számára a fogamzásgátló szerek szedése is csak ellenőrzés mellett adható, ezért fontos, hogy a tünetek megjelenése esetén a beteg minél korábban kerüljön orvosi felügyelet alá, ill. kapjon orvosi kezelést.

!!! Ehhez a megjegyzéshez egy kedves olvasó a megjegyzések között írt egy-két hasznos megjegyzést, olvassátok el!!!!

Oszd meg barátnőddel, ismerősöddel, kismamatársaddal:
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

4 megjegyzés:

  1. Valamiért nem jelenik meg a hozzáfűzött megjegyzés, pedig nagyon hasznos tájékoztatást kaptunk... ugyanis nem megfelelően tájékoztattalak titeket a PCO ill. a PCOS-sel kapcsolatban. Erről a betegségről ugyanis én is csak olvastam, szerencsére ebben nem "vettem részt", mint a pajzsmirigy-alulműködésben, viszont egy kedves olvasó segített nekem ebben. Ha nem jelenik meg a bejegyzés, bemásolom nektek ide.

    VálaszTörlés
  2. Szóval lehet, hogy vmi gond van, úgyhogy addig is beillesztem nektek ide a megjegyzést!

    sony ericsson új megjegyzést írt a(z) "Meddőség és PCOS" című bejegyzésedhez:

    Hű hát nem annyira jó ez az írás, sajnos sok félreírás, régi és rossz információ van benne. A PCO maga a cisztás petefészket jelenti, míg a PCOS a teljes szindrómát.

    A PCOS tüneteinél mindegyik csak lehetséges, de korántsem együttes és kötelező tünet!

    - Van extra vékony, normál és túlsúlyos PCOS-es is! A túlsúly egyáltalán nem kötelező! Van, aki nem tud hízni.
    - A szőrösödés és hajhullás, pattanás jellemző.
    - A cisztás petefészek általában jellemző, de az, hogy 1 vagy 2 petefészket érint, teljesen változó és van, akinek ez nincs tünetként (pl nálam sem), a petefészek növekedéséről nem hallottam még (illetve a vékony PCOS-eseknél lehet gond a feszítés).
    - A mensi megléte változó, van akinek fél-két évig sincs egyáltalán, de a nem normális mensi esetén is figyelni kell a többi tünet meglétére és gyanakvás esetében elmenni orvoshoz mielőbb!
    - PCOS-eseknek lehet peteérése.

    A cukrunkkal nincs baj, ellenben az inzulinnal igen. A cukor általában nagykönyvi tökéletes, ahogy nálam is, ám az inzulinom 11x magasabb volt a normálnál.
    A műtéti gyógyítással két baj van, hogy nem lehet gyógyítani a PCOS-t és hogy a műtét nem is gyógymód, mivel csak a ciszták eltüntetésére törekednek, holott nem is az a baj, hanem a hormonok és az inzulin!

    Az esetleges meddőség akár 1 hónap alatt is helyreállhat, de tény, hogy a legtöbbnek pár hónap vagy 1-2 év is kellhet. Itt vannak metforminos babák és a fogantatásukkal kapcsolatos érdekességek: http://www.pco-szindroma.hu/erdekes_hasznos/pcos2009/4.zip

    Javaslom a http://pco-szindroma.hu/index2.html oldalt elolvasni bővebb és pontosabb információkért, valamint az index fórumon a PCOS topicot. ;)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Blogíró!

    Köszönöm, hogy pozitívan álltál a "kritikához", javításhoz és nem úgy, mint sokan mások! Le a kalappal a hozzáálláshoz, sok sikert a bloghoz és szívesen olvasnánk még hasonló írást a témában.

    Ehhez akár a PCOS honlapon és a fent említett fórumban is találsz segítséget, minden érintett nagyon szívesen segít a minél pontosabb felvilágosítás érdekében! :)

    VálaszTörlés
  4. Rendben, mégegyszer köszönöm a segítséget! Ez a blog ugyanis nem arról szól, hogy én mekkora szakértő vagyok, ugyanis leírtam, hogy én csak egy anyuka vagyok, viszont a terhesség és teherbeesés témát nagyon megszerettem, és próbálok minél több információt összegyűjteni ezen az oldalon. S mivel én is egyre többet hallok a PCO ill. PCOS-ről a meddőséggel összekapcsolva, ezért szerettem volna erről a témáról is írni. Szóval köszönöm a segítséget, és próbálok minél több információt eljuttatni az olvasóim számára.

    VálaszTörlés

Hozzászólásokat itt tehettek: Írd meg, ha tetszett, vagy ha nem, esetleg kérdésed van