2010. február 19.

A szülés első - tágulási szakasza

Mint korábban már írtam, a szülés az általános szempontok szerint három szakaszból áll. Az első a tágulási szakasz, utána következik a kitolási szakasz, végül pedig a méhlepényi szakasz.Most ezek közül az elsőről lesz szó bővebben.

A szülés első szakasza: a tágulási szakasz:

Először is mit jelent a tágulási szakasz?
A rendszeres fájások megkezdésétől számított időszak, mialatt a kismama méhszája teljesen kitágul. A méhnyak 3 cm hosszú, és 3 cm átmérőjű. A méhnyak először belülről tágul kúpszerűen, majd eléri a külső méhszájat, és az is tágulni kezd. A fájások hatására a méhnyak megrövidül, elsimul. Általában egy garbónyakhoz szokták hasonlítani a folyamatot, amikor dugod bele a fejed, ahogy egyre tágulnia kell a pulóver nyakának, úgy tágul a méhnyak is. A tágulás mértékét a külső méhszájnál 1-4 ujjnyiban mérik, vagy cm-ben 10 cm-ig. Ha már a baba koponyája körül nem érezhető a méhszáj, akkor mondjuk, hogy eltűnt a méhszáj, kezdődhet a kitolás.

Meddig tart, milyen hosszú a szülés?

Mindenek előtt azt kell megjegyeznünk, hogy nincs 2 egyforma terhesség és nincs 2 egyforma szülés sem. Még egy ugyanazon kismama 2 terhessége ill. szülése sem hasonlít egymásra, hát még két embernél. Így tehát nem mondhatjuk meg, pontosan, milyen is lesz a szülés, csak általánosságban beszélhetünk róla, hogy milyen egy szülés általános lefolyása.


A tágulási szakasz a legkellemetlenebb, leghosszabb, legfájdalmasabb rész, ráadásul ha nagyon elhúzódik, a kismama nagyon el is fáradhat.
(Tipp: Erre figyeljetek nagyon, hogy tartalékoljatok az erőtökkel a kitoldási szakaszra is.)

Az elsőterhes kismamáknál a tágulási szak jóval hosszabb, mint a másodszor ill. többedszer szülő nőknél. Az először szülő nőknél legvalószínűbb egy 8-15 órás vajúdás, (kivéve azok szerencsés kismamtársaim itt a környezetemben, akik az első babájuk esetében is 4-6 óra alatt túl voltak mindenen, a mázlisták :-) Így tehát bátran elmondhatom, hogy nem lehetetlen az ilyen szülés sem, úgyhogy van remény mindenki számára egy "laza rövid, könnyed" szülésre :-). Sajnos azonban elsőre inkább jellemzőbb a hosszabb vajúdás. A másodjára vagy többedszerre szülőknél pedig még inkább jellemző, hogy pár óra (ált. 2-6 óra), és megvan a baba. Persze ez sem törvényszerűség, náluk is elhúzódhat a vajúdás 10 órát is.

Már hallom is a fejetekben lévő kérdést: De akkor most mégis meddig fog tartani a tágulási szakasz?
Az első szülő nőknél a 8-15 óra, a másodszor szülőknél pedig a 4-6 óra az általános, de ettől nagy mértékű eltérések is teljesen normális szülésnek számítanak. Tulajdonképpen ha jól van a baba és mama is, semmi ok az aggodalomra bármeddig tart is a vajúdás.A cél nyilván az, hogy teljesen kitáguljon a méhszáj. Támpont: ha a méhszáj 1-2 óránként 2 cm-t tágul, az jónak mondható. általában az első 5 cm tágulás tart a legtovább.

Mitől függ a tágulási szakasz hossza?
A tágulási szakasz hossza teljesen egyén függő. A tágulás üteme a fájástevékenységtől függ, ugyanis a méhszáj tágulását úgymond a fájások viszik előre. Így tehát minél jobban fáj, annál jobban tágul a kismama, ez persze nem ilyen egyszerű. Nagyban függ a kismama testalkatától, kondíciójától, hogy végzett e terhessége közben gyakorlatokat, stb.

Hogyan kezdődik a tágulási szakasz, vagyis az egész szülés?
A szülés megindulása két módon történhet:természetes, és mesterséges módon.
A természetes szülés megindulás is kétféle lehet, egyrészt elfolyhat a magzatvaz fájások nélkül, vagy a másik mód, amikor fájások jelentkeznek. Ezek a fájások eleinte rendszertelenek, gyengék, rövidek, majd erősödnek, és 40-45 másodpercesek lesznek, valamint rendszeressé válnak, és sűrűsödnek. A két fájás között eltelt időt mindig az egyik fájás kezdetétől a következő fájás kezdetéig kell mérni.

A szülés megindulhat mesterséges módon is, amikor valamilyen indok miatt a szülészorvos burkot repeszt, és megindítja a szülést (túlhordás - 42.hét, vagy a magzatvíz színe zöldes, probléma a magzati szívhanggal. stb)

Mi történik a tágulási szakasz alatt?
Ha megindult a szülés, és erősödnek a fájások, és azok már elég gyakoriak, elindulsz a kórházba. Ott az orvos megvizsgálja a méhszáj állapotát mutató és középső ujja segítségével, amivel megállapítja, hogy hány ujjnyira van kitágulva a méhszáj. Előfordul, hogy ellenőrzik amnioszkópiás vizsgálattal a magzatvíz színét, hogy minden rendben van-e. Ha még nem folyt el a magzatvíz, az orvos burkot repeszt. Egyébként a szülésznő és orvos rendszeresen megvizsgál. Tágulsz-e rendesen, esetleg fájáserősítő szert, oxitocint kapsz, mely meggyorsítja a tágulást. Vizsgálják a baba szívhangját is. Enni már nem ehetsz az esetleges műtéti (császár) beavatkozás miatt). A legrosszabb időszak az utolsó fél-egy óra. Nagyon fáj, gyakoriak a fájások, és hosszúak. És már néha úgy érezheted, hogy nyomnod kell, de ha nem kaptál rá engedélyt akkor még nem szabad, mert lehet, hogy a méhszáj pereme ég nem tűnt el. Ez a legrosszabb, hogy a nyomásingerrel párosuló fájást elviseld, és visszatartsd, hogy még ne nyomj. Ha végre eltűnik a méhszáj, már csak a baba koponyáját érzi az orvos, akkor kezdődik a kitolási szakasz.

Oszd meg barátnőddel, ismerősöddel, kismamatársaddal:

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hozzászólásokat itt tehettek: Írd meg, ha tetszett, vagy ha nem, esetleg kérdésed van