2010. június 11.

Szalmonella fertőzés terhesség alatt

A kismamák számára néha már unalmassá válhat, hogy mindig azt hallják, hogy vigyázz magadra. Tényleg lehet benne valami, de ezek ezek közül tényleg nagyon komolyan kell venni, és oda kell figyelni az ételmérgezésekre.

Korábbi bejegyzésekben már olvashattatok a toxoplazmózisról, valamint egy másik bejegyzésben a liszteriozis nevű fertőzést mutattam be, jelen bejegyzésben pedig így nyár közeledtével (én legalábbis most vettem csak észre, hogy itt a nyár, a múlt hét közepén mi még fűtöttünk), szóval most, hogy itt a nyár, vegyük át a szalmonella fertőzést A-Z-ig!

Mi a szalmonella?
Sokan hiszik, hogy a szalmonella egyetlen baktérium, de valójában sokféle, az emberi betegségek kialakulásáért azonban csak a szalmonella 2-3 féle baktériuma felelős. A szalmonella baktérium nagy része a gyomorsav hatására elpusztul, de ha átjut rajta, a vékonybélben elkezd szaporodni. Ez aztán ott toxint termel, és tulajdonképpen ez az, ami betegséget okoz (pont úgy, mint más ételmérgezésnél is, ráadásul a toxinok a méhen átjutva súlyos fejlődési rendellenességeket okozhatnak a magzatnál.) A szalmonella esetén nem mutattak még ki semmiféle fejlődési rendellenességet, de vetélést okozhat. A szalmonella a leggyakoribb ételmérgezés, és nagyon kellemetlen a kismama számára.


Mik a szalmonella fertőzés tünetei?
  • hányinger
  • hányás
  • magas láz
  • hasi fájdalom
  • hasmenés
  • és a fentiekből következik, hogy kiszáradás is fenyegeti a beteget
  • enyhébb esetben csak hőemelkedés,levertség, néha tünetmentesen is át vészelhetjük
Milyen ételek okozhatnak szalmonella fertőzést?
  • nyers, vagy félig főtt tojások, lágytojás, tojáshab
  • nem megfelelően tárolt baromfi és sertéshús
  • a baktériumok végül is bármilyen élelmiszerre rákerülhetnek
  • nem megfelelő hőkezelés, tárolás
  • fagyi
A szalmonella tünetei 1-2 napos lappangás után jelentkeznek, de ez az idő hosszabb is lehet.

Hogyan előzhető meg a szalmonella fertőzés?
  • a tojásokkal különösen vigyázni kell, jól meg kell főzni, 
  • használat előtt mosd meg a tojásokat mosószerrel
  • lehetőleg tartsd külön a tojásokat más élelmiszerektől
  •  húsokat alaposan meg kell főzni
  • fogyasztás után a húsokat azonnal a hűtőbe tenni lehetőleg légmentesen lezárva
  • csak pasztőrizált tejet és tejtermékeket fogyassz
  • tehát a teljes forralás a feladat, hiszen az minden alkalommal elpusztítja a baktériumokat
  • étkezés előtt is mindig moss kezet, és az eszközöket is alaposan tisztítsuk meg
Kapcsolódó cikkek:
Toxoplazmozis terhesség alatt

Liszteriozis terhesség alatt


Oszd meg barátnőddel, ismerősöddel, kismamatársaddal:
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hozzászólásokat itt tehettek: Írd meg, ha tetszett, vagy ha nem, esetleg kérdésed van