Mióta itthon vagyok GYED-en kislányommal, az egyik kereskedelmi TV reggeli adását is szoktam nézni, a héten éppen Liluval (Ő a kedvencem:-). Most ő is terhes -(bocs! kismama- most ez a trendi kifejezés), szeptemberben fog szülni. Már többször megemlítette, hogy régebben terhességével kapcsolatosan rengeteget netezett, ha valami miatt aggódott, vagy szorongásai támadtak, rögtön kereste a válaszokat, de már nem, mert a családja lebeszélte erről, hogy mostmár fejezze be az aggódást, és az állandó netezést.
Pontosan nem ismerjük ugyan a szitut, de egyáltalán nem értek vele egyet, hogy hagyja magát lebeszélni az ismeretgyűjtésről. Hát Ő a kismama!!!! Vele történik minden!!! Természetes, hogy mindent tudni akar a terhességről, szülésről, és erről az egyébként nagyon-nagyon gyönyörű időszakról (én imádtam terhes lenni). Mire jó az, ha kételyek maradnak benne?
Már akartam írni egy bejegyzést a terhességi szorongásokról is, de akkor ezt most előbbre hozom. Holnap az általános terhességi szorongásokról lesz szó nagyvonalakban.
Kapcsolódó cikkek: Baby blues -Ha szülés után sírni kell
2009. június 16.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Szia!
VálaszTörlésÉrtem, hogy mire gondolsz, de én máshonnan közelíteném meg. Még csak az első trimeszter végén vagyok, de már kijutott a szorongásból és az aggodalomból egyaránt, pedig biológus vagyok, és néhány dologgal kapcsolatban sokkal többet tudok, mint a nem természettudós mamák. Mégis az egyik legmeghatározóbb élményem, mióta tudom, hogy hárman vagyunk, hogy -szégyen, nem szégyen- félek... és aggódok. Biztos, hogy sokan vannak még így, főleg először, és abban is biztos vagyok, hogy ez természetes.
Természetesen én is, mint a legtöbben, azonnal a neten kerestem a megnyugtató választ; és sajnos azt tapasztaltam, az esetek több, mint 90 százalékában, hogy nemhogy megnyugodtam volna, hanem még jobban megijedtem. Nem tudom más is így járt e, de sokkal többször találkoztam rémtörténetekkel, mint jó hírekkel. Sajnos. Emiatt úgy érzem többet ártott a túlzott kíváncsiskodás, mint használt. Nem azt mondom, hogy nem szabad netezni, de nagyon fontos szerintem egy kevés fenntartással fogadni a frissen gyűjtött infót. Talán itt is az a megoldás, mint mindennel a várandóság alatt, a tudatosság és a mértékletesség. Senkinek nem kell a felesleges para, főleg nem a viselős kismamáknak.
Egyébként örülök a blognak, mert fontosnak tartom, hogy olyan is szóba kerülhet, amit talán többen szégyellnek kimondani, mert azt hiszik, majd "úgy" néz rájuk mindenki.
Szerintem a szorongás, és a félelem, az első tünetek között van, és igenis megbújik abban is, aki nagyon várta az új családtagot. Mi évek óta vártuk, hogy ebbe a szakaszba érjen az életünk, és gyakorlatilag elsőre összejött. És azzal együtt, hogy tudom mennyire szerencsések vagyunk, néha megfordul a fejemben, hogy meggondoltuk e eléggé, akarjuk e, fel vagyunk e készülve, bírni fogjuk e, mi mindent változtat meg, min is fogunk keresztül menni...?
Azt gondolom, ezekkel az érzésekkel nem vagyunk egyedül, mégsem beszél róla senki...
Ha valaki együtt érez, szívesen olvasnék az Ő tapasztalatairól is, és mindenkinek igazi, áldott állapotot kívánok!
PR
Szia!
VálaszTörlésTeljesen egyet értek Veled! Sajnos a neten rengeteg rémtörténet kering, (láthattuk most a H1N1-gyel kapcsolatban, még a híradóban is megemlítették, hogy a kismamák egymást riogatják az interneten) de azt se feledjük el, hogy akinek nincs problémája, panasza, nyilván nem írja le a fórumokban, mert szerencsére neki nincs miről írnia. Így általában csak a panaszos esetekről olvashatunk.
Én pontosan ezért kezdtem el ezt a blogot, hogy az átlagos, örömteli terhességről, a közben felmerülő kérdésekről, problémákról írjak, sőt azokról is, amik fel sem merülnek még a kismamákban, s hogy amikor valóban felmerül, ne érje váratlanul őket...
Egyébként én is rengeteg szorongással küzdöttem kismamaságom alatt, ráadásul nekem nem is jött össze túl könnyen a teherbe esés (az ezt megelőző másik bejegyzésben a példákat magamról írtam a terhességi szorongásokkal kapcsolatban.) De én próbáltam úgy felfogni, hogy ez természetes, (persze nem mindig sikerült) hiszen kis pocaklakónkat attól a perctől féltjük mindentől, mikortól kiderül, hogy létezik.
Sziasztok!
VálaszTörlésTeljesen egyet értek veletek. Főleg a biológus anyukával. Én is hasonló cipőben járok. Még csak 2 napja, hogy kiderült a terhességem, de már felmerült bennem ezen rövid idő alatt a kétely, hogy bírni fogom-e a terhességgel járó változásokat, és nem fogok-e ártani a babámnak a sok idegeskedéssel. Ilyenkor kicsit megfeszül a hasam és fájni kezd, erre még jobban megijedek, és bestresszelek. Eddig persze minden tökéletes, de aggódom a vizsgálatok végett is, főleg a vérnyomás ellenőrzésektől, mert őrületesen fel tudom pörgetni magam. Nem tudom mi lehetne a megoldás erre. Sajnos nem vagyok egy nyugodt típusú ember. Mit gondoltok?
Várom a hozzászólásokat
Köszönettel:
Krisztina
Szia!
VálaszTörlésValaki egyszer azt mondta nekem, hogy nincs miért aggódni, mert ha valamin tudsz változtatni, akkor nincs értelme parázni, ha pedig nem tudsz rajta változtatni, akkor nem érdemes parázni! :-)
Na persze viccet félre téve...
Én teljesen megértelek, ezen én is keresztül mentem, de valóban az a legjobb, ha nem stresszelsz sokat. A vizsgálatokat én sem szeretem, de minden esetben a mi egészségünket szolgálja, és ezt tudva könnyebben végig csinálja az ember.
Ha pedig alapból feszültebb vagy, akkor próbálkozz több pihenéssel, egy jó CD - vel, jóga vagy relaxációs gyakorlatokkal, sétával, vagy, ami a legtutibb, egy jó barátnő egy csésze tea társaságában. Mindig beválik!
A stressz nem jó senkinek, Neked sem és mivel az állapotod a természet legnagyobb csodája, fantasztikus élmény lesz, akkor is ha akadnak rosszabb napok ráadásul a szervezeted pontosan tudja, készen áll, hogy képes vagy rá, és végig tudod csinálni, különben nem is estél volna teherbe. A természet tudja a dolgát, és minden ijesztőnek tűnő változásra felkészít időben, mert minden sejt működése arra koncentrál, hogy mindketten jól legyetek, és könnyen alkalmazkodjatok az új helyzetekhez!
Ha végkép elkenődsz valamiért akkor pedig próbálj meg arra gondolni, hogy milyen szerencsés vagy, és mondogathatod is Magadnak, hogy "minden rendben van, egészséges kisbabám lesz, és vigyázni fogok rá, amíg csak szüksége van rám, mert érte bármire képes leszek!"
Néhányszor kimondva nagyon sokat segít, bármennyire is hihetetlenül hangzik!
Legalábbis ez az én véleményem, de szívesen olvasok egyéb alternatívákat... :-)
PR (22. hét)