2009. június 8.

Terhességi teszt

Mikor csináljunk terhességi tesztet?

A terhességi teszt leghamarabb a 10. napon lesz pozitív, hamarabb biztosan nem. Ugyanis ekkor ágyazódik be a petesejt, és kezdődik meg a HCG hormon termelődés, amit a teszt kimutat. Van, aki csak a 12. napon ajánlja a terhességi teszt elvégzését, de mivel úgyis ajánlott megismételni a tesztet pár napon belül, az elsőt lehet a 10. napon (nekem kimutatta). A lényeg, hogy reggeli vizelet legyen, ugyanis abban a legnagyobb a HCG hormon koncentrációja.



Ha a terhességi teszt pozitív, biztos, hogy terhes vagy. Akármilyen halvány a második csíkocska, ha ott van és látod - persze nem lelki szemeid előtt, vagy nemcsak odaképzeled:-) - szóval ha akármilyen halvány is a csík, az már csík!!! Az csak azért halvány, mert még nagyon alacsony a HCG hormon szintje a szervezetben. Ha később még egyszer elvégzed, sokkal hamarabb lesz eredmény és erősebben is látszik.



Viszont ha nincs második csík, vagyis a terhességi teszt negatív, nem 100% biztos, hogy nem vagy terhes. Ennek több oka is lehet. Ha sokáig nem jön meg, és egyébként szerinted van esélye a terhességnek, csinálj még egy terhességi tesztet.

Jó tanács:


1. Tedd el emlékbe a terhességi tesztet, vagy legalább csinálj róla a telefonoddal fényképet. Még ma is öröm tölt el, ha meglátom azt a képet



2. Ha valakivel tudatni akarod, hogy terhes vagy, tök jó ötlet a telefonodról egy MMS az illetőnek. Nem kell hozzá kommentár. Igen beszédes kis MMS lesz!!!!





    213 megjegyzés:

    1. lehetseges a menzesz utani 5 nap terhesen maradni?

      VálaszTörlés
    2. Vannak napok, amikor a teherbe esésnek nagyobb az esélye, ez pedig általában a menzesz első napjától számított 7-14. napon történő közösüléskor történhet meg. A spermiumok azonban több napig életképesek, és a petesejt érése s így a ciklus hossza is minden nőnél más és más lehet, ezért 100 %ig sosem lehetsz biztos abban, hogy teherbe estél-e vagy sem.

      VálaszTörlés
    3. Sziasztok segitsetek!!!!! az én sztorim az,hogy hányingerem van néha szédülők is kb:7 napja csuszik a menzesem. csináltam tesztett irtó halvány volt a második csik igaz,du. csináltam nem reggel! a melleim most is feszülnek igaz nem ugy mint akkor szokkott! szurkál a hasam alja,de volt már ilyen. okozhatja esetleg a tuneteket az hogy be uttőttem a nyakam és a nyirok csomom megdagadt ez miadt am. a testhőmérségletem egyfolytábba 37.8? kőszy előre is!

      VálaszTörlés
    4. Ha jól értem, a kérdés az, hogy terhes vagy-e?

      Az általad leírt jelek arra mutatnak, hogy igen. Írtad, hogy csináltál terhességi tesztet, ahol a második csík halvány volt. Ha a második csík megjelenik, (akár milyen halványan), az terhességet jelez. A reggeli vizeletben nagyobb a terhességre utaló HCG hormon koncentrációja, mint a nap bármely más időszakában, ezért javasolják a reggeli vizeletből végzett terhességi tesztet, (így biztosabb az eredmény.) De 7 nappal a menzesz kimaradása után valószínű, hogy a teszt biztos eredményt mutat a nap bármely időszakában. A terhesség korai jelei, tünetei közé szintén jellemző a hányinger, a has alsó részének "szúródása", valamint a mellfeszülés is az elsődleges tünet (már a menstruáció kimaradása előtt is jelentkezhetnek ezek).
      Szerintem a bizonyosság kedvéért vegyél még egy tesztet!

      VálaszTörlés
    5. sziasztok!lenne egy kerdesem.a menszeszem mar 9 napja kesik ,csinaltam tesztet 5 dik nap utan igaz h delutan es negativ lett,de azota sem jott meg mar a 9 ik napot hagyom el .tuneteim annyi van h nagyon szurkalodik a hasam alatt es fajnak a mellem duzzadnak de ez akkor is igy volt mikor meg kell jonniea havimnak,a test homersekletemet mintha kicsit nagyobbnak ereznem.a teszt tevedhetet?ja es mindig pontos a menszeszem

      VálaszTörlés
    6. Szia!
      Az általad leírt tünetek egy része utalhat ugyan a menszeszre, de a has aljának szúródása a és a mell feszülése, duzzadása a terhesség első jelei, tünetei közül a legjellemzőbbek. Ha a korábbi hónapok alatt vezetted volna a hőmérsékleti görbédet, most leellenőrizhetnéd a változást, hiszen a teherbe esés esetén a hőmérsékletes egy emelkedett szinten maradna. Amit ajánlani tudok neked: csinálj holnap reggel egy újabb terhességi tesztet, a délután végzett teszttel ugyanis az a baj, hogy a terhességet kimutató HCG hormonok koncentrációja lehet annyira alacsony is a terhesség elején, hogy azt a teszt még nem mutatja ki. Reggel viszont a HCG hormonok szintje sokkal magasabb a vizeletben, ami már szinte 100%-os eredményt ad. Ha ezt követően is negatív lesz a teszt, javaslom pár nap múlva keress meg egy nőgyógyászt, mert a menstruáció elmaradásának egyéb okai is lehetnek (petefészek ciszta, stressz, nagyfokú elhízás vagy fogyás, félelem a terhességtől stb)

      VálaszTörlés
    7. sziasztok segítsetek! együtt voltam a párommal mindig védekezünk a mellem az minden menstruációm előtt egy héttel megduzzad és fáj hányingerem nincs, émelygés sincs semmi más tünet tegnap kelett volna megjönnie de nem jött meg még ma sem bizok benne hogy a nap folyamán megjön de azért parázok hogy terhes vagyok e léccí segítsetek!!!

      VálaszTörlés
    8. Ha védekeztetek, akkor természetesen nem lehetsz terhes.... De ha nem jön meg, csinálj terhességi tesztet, és ha negatív, menj el orvoshoz, mert a menstruáció elmaradásának teljesen más egészségügyi okai is lehetnek.

      VálaszTörlés
    9. Sziasztok!
      Februári mensim előtt voltak olyan tüneteim, mintha terhes lennék, de lehet, hogy ezek vmilyen betegség tünetei is lehetnének. Tehát a tüneteim: állandó fáradtsággal kezdődtek aztán jött, hogy állandóan éhes vagyok, mindegy mennyit eszek és mikor:S, ezután jött, hogy néha hányingerem van és végül, hogy mostmár éjszaka is ki kell mennem pisilni, mert nem bírom ki reggelig, amikor is felkelnék.Végül megjött február 26-án, de csak öt napig tartott a hét helyett, ami mindig meg szokott lenni és erőteljes. De februárban nem volt túl erős. Az ötödik napon szinte semmi sem volt, csak vagy két csepp és az is inkább barnás... Tehát márc. 2-án múlt el és 3-án pedig nagyon elkezdett szúrkálni a hasam, mintha meg akarna jönni, pedig előtte való nap múlt el... Ez sokáig így volt, aztán márc. 8-án vettem egy tesztet és reggeli vizeletből csináltam meg. Negatív lett, de utána még egy db-ig nem múltak a tüneteim. Aztán múlt héten hirtelen elmúlt minden tüneteim. A hét elején vettem észre,hogy kicsit nagyobbak lettek a melleim és nehezebbek és keményebbek is, illetve szerda óta barnázok, de csak két csepp kb minden nap... Tegnap meg nagyon hányingerem is volt délután és mikor zuhanyoztam akkor meg olyan szédülés jött rám:S Azt hittem ott esek össze:S Szerintetek ez mitől lehet? Lehet terhesség, amit még a teszt sem mutatott ki és van olyan, hogy egy hétig nincs semmi tünet és hirtelen visszatérnek? Gondolom ilyen csak nincs... Szerintetek menjek el nőgyógyászhoz vagy várjam meg, hogy megjön-e rendesen? Vagy vegyek tesztet és csináljam meg?
      Előre is köszönöm a válaszokat!

      VálaszTörlés
    10. Én csak azt tudom Neked mondani, hogy sajnos nem vagyok orvos, sem védőnő, de én a helyedben mindenképp elmennék nőgyógyászhoz. Előtte viszont vennék terhességi tesztet, hogy el tudjam mondani a nőgyógyásznak a friss eredményeket, nehogy azzal rázzon le, hogy csinálj még egy tesztet. Egyébként az az igazság, hogy sokkal több terhesség alakul ki, mint azt a nők valójában észre veszik., Ugyanis a terhességek egy része még menstruáció előtt megszakad. Tehát van úgy, hogy van megtermékenyített petesejt, de a menstruáció idejére valami oknál fogva már meg is szakad, mert nem "stimmelt" valami. Ezt a nők többsége észre sem veszi, esetleg görcsösebb, és erősebb vérzéssel járó menstruáció utalhat rá. A számok is erre utalnak, ugyanis a beágyazódást követően, de a menstruáció kimaradása előtt végzett terhességi tesztek 70%-a végződik szüléssel, míg a pár nappal később végzett teszt 90%-os születési arányú.... Tehát látható, hogy mennyire sérülékeny a pár napos embrió. Szóval a lényeg, hogy lehet, hogy nálad is hasonló gond volt, de szerintem menj el egy orvoshoz, biztos ami biztos....

      VálaszTörlés
    11. Szia!
      Tudnál nekem is segíteni?
      Nekem már több mint 2 hete fáj a mellem, 3 napja hányingerem van egész nap folyamatosan, már elég sokat késik, mondjuk múltkor egy hónapig tartott, a mellfájás 2. napján váltottam gyógyszert. Végeztem tesztet délután, negatív lett halvány csík sem volt. A hasam is fáj, de nem csak az alhasam hanem a gyomrom is. Csináljak még egy tesztet reggeli vizelettel? Terhes lehetek? Vagy csak a gyógyszerváltás miatt késik? Előre köszönöm a válaszodat!

      VálaszTörlés
    12. Az általad leírt tünetek utalhatnak terhességre, bár mint írtad, (és ha jól értem) a múltkori menstruációd 1 hónapig tartott! Ez viszont semmiképpen sem jó!
      A terhességet akkor lehet kalkulálni, (úgy értem akkor tudsz számolni), ha a menstruációd szabályos. Ez nálad sajnos nem áll fenn. A mellfájás, hányinger és alhasi szurkálás utalhat terhességre, bár a negatív teszt nem ezt mutatja (bár a délutáni vizeletben soha sincs annyi HCG hormon, mint reggel). Az az eset is könnyen előfordulhat nálad, hogy teherbe estél, ezekből adódnak a terhességi tünetek, s aztán következik egy spontán vetélés.
      Én sajnos nem vagyok orvos, de megmondom, mit tennék a helyedben. Csinálnék egy terhességi tesztet reggeli vizeletből, (hogy friss eredményt tudj mondani, és akár pozitív, akár negatív,)és utána mindenképp elmennék egy nőgyógyászhoz, mert a tüneteid nem természetesek, és jobb minél hamarabb utána járni, mitől lehetnek.

      VálaszTörlés
    13. Szia!Tudnal nekem segitenii? Az a helyset h en a baratommal fel eve vagyokk egyyut es sohasem vedekezunk(sajnos) gondolkodtam mar a gyogyszerenn de felek elmenni .......de elfogok azz biztoss.A baj azz, hogy kesett a menszeszem 7 napot:( igazz nalamm mindigg bajos volt sohasem rendszeres 3-4 honapig siet majd kesij , olyan is volt hogy 11 napot kesett.....most megjott s csak 2 napot tartott:((ez miert van?? jajj s meg ez mellet a melleim is fajnak:( igazz szoktak fajnii mig beteg vagyok...felek nagyonn tesztet sem merek venni:(elkene menjek ugy e nogyogyaszhoz? mert igy nem kooser.......elore is koszonom a valaszt!!

      VálaszTörlés
    14. Szia! Ha rendszertelen a menstruációd, feltétlenül ajánlom, hogy valamilyen védekezési módszert válasszatok, mert még a naptár módszerben sem bízhatsz (egyébként is a naptármódszerrel védekező nők 35%-a terhes lesz egy év alatt, ami nagyon nagy arány szerintem). A legkényelmesebb mindenképp a fogamzásgátló használata, ennek feltétele viszont egy nőgyógyászati vizsgálat. Ne félj elmenni a nőgyógyászhoz. Ő pontosan azért van, hogy az ilyen problémákat megoldja. Általában megértőek pontosan ezekben az esetekben. De ha annyira félsz, amíg erőt gyűjtesz, legalább óvszerrel védekezzetek, mert legyünk őszinték, egy nem kívánt terhesség rengeteg bajjal, gonddal,problémával jár... Szóval legalább óvszert használjatok, OK? A jelenlegi esetről pedig: ha megjött, és rendesen megjött, tehát élénk nagy mennyiségű vérzést tapasztaltál, valószínűleg a rendszertelen menstruációs ciklus oka a rövid idejű vérzésnek. Azonban ha csak enyhe vérzésed volt, és esetleg barna, feltétlenül ajánlom, hogy csinálj egy terhességi tesztet, ugyanis egyáltalán nem ritka, hogy terhesség mellett tapasztalnak a nők enyhe vérzést.

      VálaszTörlés
    15. sziasztok! tudna nekem vki segíteni.a párommal már nagyon szeretnénk babát és MÁR 28 NAPJA KÉSIK A MENSIm vettem tesztet ami halványat mutatott,rá 2 napra vettem 1 másikat ami 1 csíkot mutatott mind a 2-t reggel csináltam. de hányingerem van a vérnyomásom 140 lett ami ezelőtt 110 nél soha nem volt magasabb.előre is köszönöm a választ.

      VálaszTörlés
      Válaszok
      1. Remélhetőleg terhesség,de ha nem az ne add fel!Drukkolok!

        Törlés
    16. Szia!
      Segítséget szeretnék kérni!
      A menstruációm megjövetele előtt 3-4 nappal együtt voltunk a barátommal.A menstruációm nem jött meg.Mikor csinálhatok terhességi tesztet?Hány napot kell várnom?

      VálaszTörlés
    17. Szia! A terhességen kívül sajnos más egyéb oka is lehet annak, ha nem jött meg a menstruációd. Az, hogy a terhességi teszt pozitív, az tulajdonképp annyit jelent, hogy HCG hormon van a szervezetedben. Ez azonban egyes esetekben, de nagyon ritkán pajzsmirigy rendellenességre is utalhat. Én feltétlenül elmennék nőgyógyászhoz, és egy általános vérképet csináltatnék (benne a pajzsmirigyműködésről szóló vizsgálatot is). A 28 napos késés, és néha + néha - teszt semmiképp sem jó.

      VálaszTörlés
    18. Sziasztok!
      Tudnátok nekem segíteni?A mnstruációm késett 4 napot,de végül mégis megjött,de a szokásosnál rövidebb,és kevesebb vérzéssel.A mellem bizsergetően feszül,és fehérebb és sűrű folyásom is volt.Utalhat ez terhességre,vagy ez valami más?
      A válaszotokat előre is köszönöm!

      VálaszTörlés
    19. Szia! (a válasz késlekedéséért elnézést kérek, de rajtam kívül álló okok miatt csak most jutottam ide).

      Ha volt vérzésed, és elég erős is, akkor nem valószínű a terhesség, de én mindig azt mondom, hogy kétes esetekben legegyszerűbb, ha az ember csinál egy gyors terhességi tesztet. Már csak a saját magunk megnyugtatásáért is. Az általad leírt tünetek utalhatnak az ovulációra is, ugyanis olyankor is erősebb fehér folyást tapasztalhatnak a nők, de ha ez viszketéssel jár, esetleg erősebb a szaga, akkor mindenképpen valami rendellenességre, fertőzésre utalhat, ezért ilyen esetben mindig nőgyógyászhoz kell fordulni.

      VálaszTörlés
    20. Szia! Párommal babát tervezünk.:) Április 14-én volt peteérésem, az aktus is megtörtént aznap. Ma már 5 napja késik. Alhasi szúrkálást érzek és a melleim rendkívűl fájnak. A mellbimbóm és az egész mellem rendkívűl érzékeny, már a peteérés másnapjától. Ma reggel csináltam egy tesztet és sajnos negatív lett. :( /X-epil/ Mindig időben megjön a menstruációm, ezért most nem tudom, hogy mi tévő legyek. Lehetséges még, hogy terhes vagyok?

      VálaszTörlés
    21. Szia! Nos látom, hogy reggel csináltad a tesztet, ez jó, és mivel akkor csináltad, amikor már meg kellett volna jönnie, az azt jelenti, hogy a 19. nap körül készült volna a terhességi teszt. Ilyenkor a tesztek már ki szokták mutatni a terhességet, de nincs még kizárva a terhesség. Próbáld meg, vegyél még egy tesztet,(a negatív tesztek nagyobb arányban tévesek, mint a pozitív) de ha az is negatív lesz, valószínű, hogy sajnos még nem estél teherbe.
      Hogy miért vannak ilyenek? Ugyanis én is pont így jártam. Igaz, nekem nem volt olyan pontos a menstruációm, de azért 1-2 napnál nem volt több sosem. És egyszer nekem is már két hetet késett. Szinte feleslegesnek is tartottam megcsinálni a tesztet. És mégsem voltam terhes. Tudom, milyen rossz érzés, ha hiába várod a két csíkot. De ne add fel. Előfordulhat egyébként olyan eset is, amikor már terhes vagy, de valamilyen okból megszakad ebben a korai stádiumban a terhesség. És ez nem a te hibád, valami a fogantatással nem stimmelt, és kész. Próbáld nem görcsösen felfogni a teherbe esést. (tudom, hogy ezt hiába mondom, de mindenképpen jó volna)

      VálaszTörlés
    22. Szia! Köszönöm a válaszodat. Sajnos még aznap megjött:( De nem baj, nem adjuk fel:) Ez még csak az első próbálkozás volt!
      Mégegyszer köszönöm, megfogadom a tanácsodat és nem görcsölök rajta:)
      Szia

      VálaszTörlés
    23. Szia! Május 6.-án kellett volna megjönnie.16 napja késik. csináltam már 3x tesztet, külömböző napszakokban. mind a 3 negatív lett. Május 3.-án voltam vese ultrahangon mert már napok óta fájt a hátam és a hasam is néha. Az orvos nem látott semmi rendelleneset.Elötte voltam vérvételen (április 29)teljesen normális a vérképem. A tüneteim megvannak (puffadás, hátfájás, álomosság,a melleim nem fájnak csak kicsit nagyobbak lettek, sokat járok pisilni stb. Lehetséges,a negatív tesztek ellenére, hogy terhes vagyok? A teszteket a tesco-ban vettem. (x-epil)
      Köszönöm. H.Zsuzsanna

      VálaszTörlés
    24. Szia!
      A terhességi teszt végzésére mindig a reggeli első vizeletet ajánlják, mert abban a legnagyobb a HCG hormonok koncentrációja. Ha már 16 napja késik, akkor már biztosan egészen magas lenne a HCG hormon koncentráció a vizeletben, és nem csak a reggeli vizeletből lehetne kimutatni.
      Azt mondják, hogy a tesztek közül inkább a negatív a téves, a pozitív ritkán téved. De három teszt után nem gondolom, hogy az lenne az oka. Azt tanácsolom, menj orvoshoz, mert a menstruáció kimaradásának egyéb okai is lehetnek, mint a terhesség, aminek jobb mihamarabb utána járni.

      VálaszTörlés
    25. Szia!Segítségedet kérném.A párommal babát szeretnénk.A mensim helyett csak barnás folyásom volt ekkor az alhasam is feszült, a melleim azóta duzzadtak.A reggeli terhességi tesztek 2. csíkja halvány volt.A múlt héten a nőgyógyász nem látott semmit sem, elküldött laborba vizeletvizsgálatra, ennek az eredménye kétes lett! Lehet ez még pozitív? A ciklusaim egyébként 42 naposak.Már 3 hete késik és még mindig nem tudom, hogy baba van-e a dologban.Válaszodat előre is köszönöm!

      VálaszTörlés
    26. Szia!

      Először is szeretném tudatni veled, hogy teljesen együtt tudok veled érezni, a blogban biztosan olvastad, hogy én is sok próbálkozáson átestem, mire végre sikerült a baba. Úgyhogy tudom, milyen várni az eredményre...
      Sajnos, ha az orvos, és a labor sem tud biztosat mondani számodra, akkor én (a tünetek hiába utalnak egyértelműen a terhességre )pláne nem tudok neked semmit sem mondani.

      Azt tudnod kell, hogy ha a terhességi teszt második csíkja látszik, az azt jelenti, hogy a szervezetedben jelen van a HCG hormon, amely a terhesség elején kezd el termelődni a szervezetben, és a terhesség előrehaladtával koncentrációja nő. Vannak azonban esetek, amikor a terhesség a korai szakaszában megszakad. (Nálam is azt látta a nőgyógyász, hogy a petezsák már nem olyan formájú, és nem fejlődik kellőképpen, s ilyen esetben a terhesség önmagától megszakad (spontán vetélés). Előfordul a HCG hormon jelenléte akkor is, ha valamilyen pajzsmirigybetegség fordul elő.
      Remélem, Te is hamarosan a boldog kismamák táborában leszel, s egy-kettőre elfelejted a fogamzási nehézségeket....

      VálaszTörlés
      Válaszok
      1. Sziasztok!szeretnék segitcséget kérni.abban,hogy a barátnőmnek meg volt a havia 2014.03.09-én és gyereket akkartunk meg ma is tőrtént a dológ 2014.03.28-án de ,hogy hozátegyem havi előt van,ami azt jelenti,hogy 2-t hét van neki amig megjön és azon gondolkodom,hogy ilyen esetbe is lehet terhet terhes valaki vagy nem.Mert egyelöre semi jelét nem látom a teheség jelét csak a havival járo tűneteket.Mire számitcsak

        Törlés
    27. majus 27 volt a leszivas es junius 1-en a beultetes es mar ket napja kesik nagyon faj a derekam szakad le csinaltam egy tesztet junius8-an igaz este es ma junius 10-en is de a teszt negativ lehetek terhes meg?vagy a tesztet hamar csinaltam ?koszonom

      VálaszTörlés
    28. Kedves eunika-balog!

      A terhességi teszt olyan elven működik, hogy a nő méhében beágyazódik a megtermékenyített petesejt, s ezután kezdődhet meg a HCG hormon termelődése. Ez az a hormon, amit a terhességi teszt kimutat. Azért ajánlják a reggeli vizeletet a teszt elvégzéséhez, mert abban nagyobb koncentrációval jelenik me ez a bizonyos HCG hormon. Sajnos azt nem tudom, hogy beültetés esetén melyik naptól kezd el termelődni a HCG hormon, rendes esetben a 10 nap előtt biztosan nem lesz pozitív a teszt, de sokan csak a 12. napot ajánlják. Mindenesetre én bízom benne, hogy sikerül, és nagyon szorítok!

      VálaszTörlés
    29. Létezhet olyan hogy teherbe esés után,az első menstruáció rendesen megjön,és a következő marad el? A teszt pozitív lett,nem éreztem vetélésre utaló jelet.Ha új tesztet csinálok,kb 1-2 hét elég ahhoz hogy lecsökkenjen a hcg szintem?

      VálaszTörlés
    30. helló. én kb. egy hete érzem, h puffadt a hasam, meg mintha szúrna is kicsit. pisilésnél néha viszkető érzésem van, mintha fertőzést kaptam volna el. viszont már két tesztet is csináltam (kb 7-10 nappal) sex után. mind 2 negatív lett. a mensesemnek kb ma kéne megjönnie, eddig semmi. mondjuk elég ideges vagyok, lehet ez sem hat rá túl jól. szerinted csak bebeszélem magamnak? hányingerem nincs, a melleim se feszülnek...

      VálaszTörlés
    31. Kedves Névtelen! (06.14.)

      Nem túl gyakori, de előfordulhat, hogy teherbe estél, és mégis megjön a menstruációd! Ilyenkor azonban nem a szokásos mértékű a vérzés erőssége, vagy van, hogy csak barnás színű a menstruáció, mert a vér kevés mennyisége miatt megszárad, mire kiér.
      Ha spontán vetélés történik a terhességi szövetek még sokáig élhetnek, ami miatt pozitív lehet a terhességi teszt. Mindaddig, míg egy következő vérzéssel el nem távoznak a szervezetből. Ha ilyen eset állna fenn, feltétlenül művi befejezést, orvosi beavatkozást javasolnék. Terhesség megszíkítás után még 2-3 hétig mérhető a HCG szint.

      VálaszTörlés
    32. UI: az előzőhöz:

      És miért gondolod, hogy elvetéltél?

      VálaszTörlés
    33. Kedves névtelen (06.15.)

      A menstruáció kimaradásának nagyon sok oka lehet, természetesen a terhesség mindig az első számú, de az idegesség szintén az gyakori előidézője! A terhességi teszt legkorábban a 10 napon lehet pozitív, mert a megtermékenyített petesejt ekkor ágyazódik be a méhben, és ekkor kezd el termelődni a HCG hormon. Sokan viszont azt tanácsolják, hogy a 12 napon csinálj tesztet, és mindig reggeli első vizeletből, mert abban nagy a HCG hormon koncentrációja. Javaslom, hogy most csinálj tesztet reggeli első vizeletből. És nem számít, hogy a 2. csík halvány, vagy erős, mert ha látható, akkor az megerősíti a terhességet.

      VálaszTörlés
    34. Szia!
      Én voltam egy labor vizsgálaton ahol is a terhességi próba bizonytalan lett....de még 3 napom van,hogy megjöjjön.akkor valószínű,hogy terhes vagyok?És azért bizonytalan a terhességi próba mert még alacsony a Hcg szintem?Csináltam egy tesztet,sajnos délután de az negatív lett... állítólag még nem mutathatná ki a teszt.A Hasam szurkál...de nem olyan vészesen,a mellem csak érzékeny(szilikonom van!)ezért nem tudom,hogy mennyire kéne fájni...nagyon szeretnék babát...remélem tényleg terhes vagyok!
      Köszike

      VálaszTörlés
    35. Hát, reméljük a legjobbakat! Szurkolok a terhességedhez! Egyébként így van, a terhesség korai szakaszában azért vannak bizonytalan tesztek, vagy tévesen negatív terhességi tesztek, mert ha a petesejt pl. a ciklus vége felé ágyazódik be, akkor a kismama szervezetében lévő HCG szint még annyira alacsony, hogy azt a tesztek még nem tudják kimutatni. Szakemberek szerint egyébként már az otthoni tesztek is nagyon jók, majdnem ugyanakkor ki tudják mutatni a terhességet, mint a labor. Próbálj a menstruáció kimaradása után 1-2 nappal tesztelni. Olvasd el a 2 utolsó bejegyzést a blogon, az pont a terhességi tesztekről szól.

      VálaszTörlés
    36. Nekem 3napja késik,de csak a hasam fáj,viszont az előző menstruáció 4nappal hamarabb jött meg.
      Lehet,hogy felborult az egész?
      Valakinek volt már hasonló?

      VálaszTörlés
    37. Sziasztok!
      Elvileg a hétvégén kellene megjönnie a menzeszemnek.Viszont másfél hete fájnak a melleim,feszülnek és látványosan el kezdtek nőni,hánytam is egyszer,és többször émelygek.A múlt héten csináltam egy tesztet az negatív lett,mivel nem hagyott nyugodni a dolog tegnap ismét csináltam egyet amin halványan megjelent a második csík.Lehetséges hogy terhes vagyok?Várjam meg a hétvégét hogy mi lesz és akkor csináljak még egyet?

      VálaszTörlés
    38. Szia! Azt írod, hogy a hétvégén kellene megjönnie... Nos, biztos, hogy a múlt héten csinált teszted csak negatív lehet, hiszen még a beágyazódás most történik meg, előtte nincs az a terhességi teszt, ami bármit is kimutatna, hiszen még nem kezd el termelődni a HCG hormon. A tünetek viszont szinte egyértelműen terhességre utalnak... A halvány második csík pedig egyértelművé teszi, akármilyen halvány is, ha ott van, akkor biztos, hogy terhes vagy

      VálaszTörlés
    39. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      VálaszTörlés
    40. Szia!

      Julius5-én,jött meg a mensim 16-án voltam együtt a párommal,26-án csináltam tesztet,a,i negatív lett,de 25-én is voltam vele,és nem védekeztünk.Fájdogál a hasam,derekam lehetek terhes???Vagy csak a megjön,azért?:(( Üdv:Cs

      VálaszTörlés
    41. Számolásom szerint 7-8 hetes terhes vagyok ám a teszt nem mutatja ki.Sajnos a nőgyógyászom csak szerdára tudott időpontot adni.
      Mi a véleménye a Babával lehet valami gond???

      VálaszTörlés
    42. Kedves Cs!

      Ha július 5-én jött meg a menstruációd, az azt jelenti, hogy a legtermékenyebb napok a július 12-22. Ha ezalatt szeretkeztél a pároddal, nagy eséllyel lehetnél terhes, de a terhességi teszt leghamarabb azt az aktus után 10-14 nappal tudja kimutatni, előtte semmiképpen sem, inkább csak később, általában a kimaradt menstruációt követő 2-3 nappal ad biztos eredményt. Tehát a negatív teszt nem bizonyítja, hogy első alkalommal nem lettél terhes. A 25-i szeretkezés sem biztonságos, hiszen az orvosok szerint a menstruáció alatt bármikor teherbe lehet esni...

      Ha nem akarsz babát, javaslom, hogy bármilyen módon, de védekezzetek, mert a nem kívánt terhesség rengeteg "fejfájást" okozhat... Job megelőzni a "bajt"

      VálaszTörlés
    43. Kedves Névtelen!

      (Először is elnézést a késői válaszért, de nem voltam gépközelben)
      Az, hogy a terhességi tesz nem mutatja ki a terhességet, az azt jelenti, hogy a szervezetében nem termelődik elég HCG hormon.... A 7-8 hetes terhességet a tesztnek már valóban ki kellett volna mutatnia.... Sajnos olyan esetek is előfordulhatnak, hogy a megtermékenyítés megtörtént, de a fejlődés vagy megtermékenyítés valamely szakaszában történik valami "hiba", és megszakad a terhesség... ilyen esetekben egyébként jó is, hogy megszakad, hiszen nem születne egészséges baba... Hiába, a biológia tudja, hogy mit kell tennie....
      A menstruáció kimaradásának egyébként más egyéb okai is lehetnek, de sajnos erre csak a nőgyógyásza fog tudni válaszolni a személyes találkozó után... Mindenesetre én szurkolok :-)

      VálaszTörlés
    44. Szia!!

      Ellenkezőleg,Én szeretném,ha terhes lennék,és a párom is :)Nekem már van egy lányom,de mivel elváltam és a páromnak nincs,így szeretnénk közöst.Remélem 35évesen,nem olyan nagy kockázat,a gyermek egészségére.Köszi :CS

      VálaszTörlés
    45. Szia Cs!

      Ne haragudj, nem jól értelmeztem a leveledet. Már látom, hogy miért van ott a :-(( A levelem végét vedd tárgytalannak! :-)

      Viszont amit írtam az elején, az áll! A legtermékenyebb napokon voltatok együtt. A 26-i teszt még nem biztosan mutat helyesen negatív eredményt...Az is lehet, hogy még nincs elég HCG a szervezetedben...
      Egyébként szerény véleményem szerint tapasztalatom alapján a 13-14. nap a nyerő, ha pontosan 28 napos a ciklusod. A 13. napon kislány lesz, a 14. napon pedig kisfiú.... (Nálunk a családban ez eddig bevált)

      VálaszTörlés
    46. Szia.

      16-án voltam együtt a barátommal,elvileg peteérés napjaiban. Megszakításos módszerrel védekeztünk.
      28-án kellett volna megjönnie,ehelyett 22én jött meg,pedig inkább késni szokott,mint előbb..
      A mennyiség és a szín szerintem normális volt,reggel jött meg és élénk piros volt. Napközben picit kevesebb mint szokott. Olyan 3napig meg volt.
      Viszont 4-5napja fémes ízt érzek a számban,s ezáltal folyton hányingerem van,meg olyan "fura" a hasam.
      Csináltam egy tesztet 2napja,negatív lett.
      Csináltam ma reggel is, úgy szint negatív...(21 napja volt ugye az aktus..)
      Megjegyzem két különböző teszt volt.
      A fémes íz meg hányinger most mire utal?
      Lehetséges,h megjött és két negatív tesztem van ráadásul megszakítással védekeztünk és még így is terhes legyen valaki?
      Előre is köszönöm a választ!

      VálaszTörlés
    47. Szia!

      Hát a fémes ízt valóban sok kismama érzi a szájában a terhesség korai szakaszában, de természetesen ez rengeteg más okból is adódhat. A terhességi tesztnek pedig már valóban ki kellene mutatnia a terhességet 19 és 21 nap után, ráadásul közben meg is volt, szerintem nem valószínű, hogy terhes vagy, (de 100%-ig sosem lehet kizárni...)

      VálaszTörlés
    48. Szia!

      Köszönöm a választ.
      A fémes íz szerinted mitől lehet ?
      Mert én nem találtam erről kb. semmit. :S

      VálaszTörlés
    49. Kata!

      Fémes ízt egyébként még nagyon sok minden okozhat, de sajna nem vagyok orvos (bár az lennék). Úgy tudom, gyakran a fogíny vérzés miatt lehet leggyakrabban, vagy adrenalin felszabadulásakor is sokan érzik...

      VálaszTörlés
    50. Sziasztok!
      Egy nőgyógyászati probléma miatt készült ultrahang vizsgálaton vastagabb méhnyálkahártyát mértek, mint ami a ciklus alapján normális lenne. Felmerült a terhesség gyanúja. Majd ezt követően a nővér által végzett terhességi teszt pozitív lett. (Nem tudom, milyen tesztet csinált, mert elvitte a vizeletet és csak a pozitív eredményt jött megmutatni) Azóta (fél és 1 napra rá) két tesztet is csináltam, viszont azok negatívak lettek. Jelenleg várnom kell, másfél hét múlva kell mennem újabb vizsgálatra. Mi lehet az oka annak, hogy eltérő eredmények születtek?
      Üdv,
      Móni

      VálaszTörlés
    51. Kedves Móni!

      A terhességi teszteknek különböző az érzékenysége, emellett a terhességi hormonok HCG hormonok jelenléte a vizeletben eltérő lehet a különböző napszakokban. Terhességi tesztet reggeli első vizeletből célszerű végezni! Próbáld meg kiszámolni, hogy mikor lehetett a megtermékenyítés, és ahhoz képest 10-14 napra mutatja ki a teszt a terhességet.

      VálaszTörlés
    52. Szia!
      Ebben a hónapban 23-án kellett volna megjönnie. De semmi átlagban 26 naposak a ciklusaim. Ma vagyok a 31. napon. Tegnap délután csináltam tesztet de negatív lett. A melleim néha feszülnek. Ma volt egy kevés fehér folyásom is. A hasam pedig olyan mintha megakarna jönni 5 percenként a wc-re szaladgálok de semmi. A negatív teszt ellenére lehetek terhes vagy megfog jönni csak késik? Válaszod előre is köszönöm

      VálaszTörlés
    53. Szia!

      Sajnos így nem sokat tudok mondani (persze lehet, hogy már megjött?). A terhesség és menstruáció ugyanis hasonló tüneteket produkál. Én is, mikor terhes lettem, két napig szedtem görcsoldót, mert azt hittem, hogy már azért görcsölök, mert meg fog jönni, de végül két csíkos teszt lett belőle.....
      A teszt lehet tévesen negatív, ugyanis az leghamarabb a megtermékenyülést követő 10-14. napon lesz pozitív... Van dátum, amihez tudsz számolni? A 26 napos ciklusban visszafelé számítva a 14. napon vagy termékeny... Egyébként a terhességtől való idegesség/szorongás/vagy épp a terhesség elérése iránti izgalom miatt is változhat a ciklus...

      VálaszTörlés
    54. Szia!A kérdésem az lenne..08.16.-án volt meg..minden napon éltünk nemiéletet a párommal egészen 08.24.-ig...21 naposak a ciklusaim..ma 30.-án kisebb alhasi fájdalmat érzek,mint mielőtt megjönne...lehetséges,hogy terhes maradtam és most van a beágyazódás és azt érzem?mikor végezhetném az első tesztet??

      VálaszTörlés
    55. Szia!

      Az mit jelent, hogy aug.16-án volt meg? Az volt az utolsó menstruációs nap? Gondolom, de a ciklusoknál nem ez számít, hanem az első nap. A menstruáció első napjához számítjuk a napokat, a legtermékenyebbek a 7-14. napok, de ha neked 21 naposak a ciklusaid, akkor visszafelé számítjuk a 14 napot, tehát a 7. nap! Ha minden nap szeretkeztetek, akkor bármelyik nap szóba jöhet, de leginkább a 7-9. nap. A terhességi teszt a megtermékenyítéstől számított 10-14. napon lesz leghamarabb pozitív, mert akkortól termelődik a HCG hormon, amit a tesztek kimutatnak. Az alhasi szurkálás egyébként lehet terhesség jele, és valóban nagyon hasonlít a menstruációs jelekre

      VálaszTörlés
    56. Szia!
      Köszönöm a válaszod...nem voltam viágos...08.16.-a volt az első mestruációs napom..elvileg 09.06.-án kellene újra megjönnie..és ha jól számolom akkor pont a 10-14. nap lenne...mára az alhasi fájdalmam mellé kissebb hőemelkedés is társul..nagyon izgulok,hogy terhes vagyok-e...és még várnom kell 1 hetet,hogy kiderüljön...

      VálaszTörlés
    57. Szia!
      Auguszuts 13-án voltam együtt a párommal, nem védekeztünk (ez a ciklusom felénél volt). Bevettem 12 órával később egy esemény utánit. Augusztus 26-án kellett volna megjönnie, de még nem jött meg és aznap újra szeretkeztünk védekezés nélkül, azt mondta vigyázott. Kicsit émelygek, érzem, hogy ég az arcom, fájdogál a fejem, álmoska vagyok, néha érzem, hogy szúr a hasam, híztam... lehetek terhes? Köszönöm segítséged! Nina

      VálaszTörlés
    58. Szia!

      Augusztus 30. óta barnás folyásom van, 25. körül kellett volna megjönnie. Csináltam tesztet, negatív lett. Lehetek terhes? Köszi: Picur

      VálaszTörlés
    59. Kedves Nina!

      Bocsi a késői válaszért, Te valószínűleg már tudod is a választ, hogy terhes vagy-e, vagy sem. A félidős szeretkezés nagyon kockázatos, jó volna inkább védekezni, A tünetek utalhatnak terhességre, csinálj tesztet, mostmár kimutatja a terhességet! Tudasd velünk az eredményt, ha van kedved!

      VálaszTörlés
    60. Picur!

      A barnás folyás utalhat beágyazódásra, a teszt még nem biztos, hogy pozitív, ha nem múlt el a 14 nap a megtermékenyüléshez képest. Persze más is eredményezheti ezeket a tüneteket!

      VálaszTörlés
    61. Szia!

      Augusztus 29-én volt egy megszakításos aktus és a menstruációnak kb. szept. 3-án kellett volna megjönnie. Rá néhány napra szept. 9-én készült is két külömböző teszt, mind a kettő negatívot mutatott. Egyébként aug. 28-29-én egy kisebb karambol is történt, ami elég ijesztően hatott. Mi véleményed lehetséges a terhesség, vagy ez a kiamaradás inkább a stresszhatásnak tudható már?
      Köszi: Bábel

      VálaszTörlés
    62. Kedves Bábel!
      Az aug. 29 és a szeptember 3 nagyon közel van egymáshoz, úgy értem, hogy a ciklus vége felé nehéz teherbe esni... Korábban nem volt esetleg? A szeptember 9-i teszt pedig már akár ki is mutathatta volna a terhességet, úgyhogy szerintem nem kell izgulnod. Mindenesetre 2-3 nap múlva csinálj még egy terhességi tesztet, és ha később se jönne meg, menj el nőgyógyászhoz!

      VálaszTörlés
    63. Szia!

      Szeretkezés után közvetlen másnap ,már érezheted,hogy terhes vagy?Lehet mindjárt másnap hányás?? Én

      VálaszTörlés
    64. Van olyan kismama, aki azt mondja, hogy megérzi, hogy teherbe esett! Nem tudom, én nem éreztem ilyet, és az az igazság, hogy nem is találkoztam még olyannal, aki azt mondta volna, hogy ő érzi (volt már aki mondta, de csak akkor, amikor a tesztet elvégezte :-), vagy aki minden hónapban mondja... előbb utóbb biztos bejön... :-)) A viccet félre téve, és elhiszem, hogy van, aki megérzi.... (azt mondják)

      VálaszTörlés
    65. Szia!

      Tegnap csináltam egy tesztet,a második csík picit halványabb,attól még lehet,hogy terhes vagyok:) ??? KÖszi:Én

      VálaszTörlés
    66. Sya az lenne a kérdésem hogy meg volt a mesim szept7 én jött meg rá 13 án együtt voltunk a kivevös modszerel és éreztem hogy egy kevés fel ment belém. és rá 1-2 hétre hányingerem volt, szédölögtem egésznap,és olyat éreztem mintha hánynom kellene de mégsem és mint ha a torkomban lett volna valami!és hajnalban fel keltem 2-3szor pisilni és pisilés közben egy nagyon nagy nyomást éreztem lent a hasmban.és most oktober3án megint meg jöt és nagyon kevés volt és csak -2-3 napig tartot!szerinted ez lehet terheség vagy valami más???
      már akartam csinálni tesztet de inkább téged kérdezlek mert félek a csalodástol mivel nagyon szeretnék már babaát:)) válaszod elöre is köszönöm szépen!!Klaudia

      VálaszTörlés
    67. Kedves Én!

      Ha a második csík halványabb (de ott van), akkor biztos, hogy terhes vagy!

      VálaszTörlés
    68. Kedves Klaudia!

      Először is elnézést, hogy csak most válaszolok!
      Másodszor: nem nagyon értem, hogy miért is a kivevős módszerrel "védekeztek", ha már nagyon szeretnél babát? Próbáljátok úgy, hogy minden bemenjen, és akkor nagyobb a siker lehetősége!
      Egyébként attól is terhes lehetsz, ha csak kis spermium került be a hüvelybe, hiszen tul. képp egyetlen egy is elég!A 6. nap egyébként általában nem kifejezetten a legtermékenyebb nap, de nálad lehet, hogy pont az! A tünetek utalhatnak terhességre, de ilyenkor az ember hajlamos ezt bebeszélni magának. Próbáld meg egyszer megfigyelni, hogy tudod-e érezni ezeket a tüneteket, amikor nem lehetsz terhes.... Sokak meglepődnek az eredményen!

      VálaszTörlés
    69. Szia!

      Köszi a választ,azóta megerősitette egy ujjabb teszt,ami már erőteljes csík ,mind kettő :) Örülök:) Én

      VálaszTörlés
    70. Szia!
      Nekem vasárnap kellett vona megjönnie,ezért hétfő este csináltam egy tesztet, de negatív lett. A melleim nagyon fájnak, érzékenyek és folyamatosan az érzem,mintha me akarna jönni. Igazábó nem szokott késn. Mikor érdemes a tesztet megismételni? Valóban ennyit számít, hogy reggeli vagy esti vizelet? Üdv: salha

      VálaszTörlés
    71. Szia!
      Én egy 20 éves lány vagyok és babát szeretnénk a párommal. Már lassan egy éve probálkozunk de még nem sikerült. Most viszont már 10 napja késik és a melleim is fájnak. Tesztet még nem csináltam mert már volt olyan hogy 8nap késéssel csináltam és negatív lett.Érdemes mégis csinálni egy tesztet? Mi a véleményed terhes lehetek?

      VálaszTörlés
    72. szia
      Babát szeretnék de merek tesztet csinálni mert már sokszor nem sikerült és csak elszomorodtam.
      9 napja késik, fáj a mellem de csak a jobb, és a hőmérsékletem is 36,9. Van okom esetleg arra hogy most mégis összejött a kisbaba?

      VálaszTörlés
    73. Szia!

      Azt szeretném kérdezni,hogy 7 hetes terhes vagyok,jövőhéten megyek először orvoshoz,de most nem érzem azokat a tüneteket,amit egy héttel ezelőtt éreztem.Normális ez?

      VálaszTörlés
    74. Kedves Salha!

      Igen, nagyon sokat számít, hogy reggel, vagy este csinálod a tesztet. A reggeli vizeletben ugyanis sokkal nagyobb a HCG hormon koncentrációja, ezért a fiatal terhességet a reggeli vizeletből hamarabb meg lehet állapítani! Majd írj Nekünk, ha kiderült, hogy terhes vagy-e!

      VálaszTörlés
    75. Kedves 20 éves lány!

      Én is jártam pontosan így. Nálam két hetes késésnél is volt negatív tesztem, tudom, milyen érzés. Nem épp a legkellemesebb, ugyanis ha ennyit késik, akkor a kismama-jelölt már nagyon bízik, s aztán kiderül, hogy semmi. De én azt tudom Neked tanácsolni, hogy menj el nőgyógyászhoz, és vizsgáltasd ki magad. 1 év után már ajánlott. (Én nem vártam meg az 1 évet, és 8 hónap után elmentem, és lám! Kiderült, hogy mi a baj, és azóta már elmúlt két éves a kislányom:-))Szerintem Te se várj tovább!

      VálaszTörlés
    76. 2010.10.28.-i kérdező!

      Ha 9 napja késik, és fáj a melled, (és ráadásul nem szokott), akkor nagyon nagy az esélye, hogy terhes lehetsz! Szerintem azzal nem teszel jót magadnak, ha nem csinálsz tesztet. Mert ha terhes vagy, akkor már örülhetnél! Ha pedig mégsem, akkor a hosszú hiú reménykedés és ábrándozás miatt még nagyobb a csalódás! Csinálj minél hamarabb tesztet, és írd meg, mi újság!!!

      VálaszTörlés
    77. Kedves 7 hetes kismama!

      A tünetek a terhesség alatt folyamatosan változnak. Van olyan kismama, aki semmit sem érez, és van, aki a terhesség valamennyi tünetét érzi hosszabb-rövidebb ideig. Szóval az nem jelent semmit, hogy most nem érzed azt, amit korábban. (De sajnos vannak esetek, amikor a terhesség megszakad, mert valami mégsem stimmel.... Ha így alakul, viszont teszttel otthon nem mutatható ki, mert a vizeletben lévő HCG nem ürül ki azonnal). De fel a fejjel! Nem kell mindjárt rosszra gondolni! A pozitív hozzáállás sok mindenben segíthet!

      VálaszTörlés
    78. Szia
      Két hete késik,fájnak a melleim és a hasam is fel van fújodva. Egy éve szeretnénk babát de még nem jött össze. Csináltam tesztet is de negatív lett? Lehet hogy még korán csináltam a tesztet és azért nem mutatta ki, vagy nem vagyok terhes.Januárban fejeztem be a gyógyszert és juniustól mindig késett 3 napot és feszült is a mellem de nem ennyire mint most. Terhes vagyok vagy sem?

      VálaszTörlés
    79. Hát ez jó kérdés! Sajnos a teszttől én sem tudok többet mondani. Ha olvastad a korábbi bejegyzést, én is voltam így, hogy két hetet késett, a teszt negatív lett, és azóta sem tudom, hogy miért. Ennek pedig már 3 éve. A tesztnek két hét múlva mindenképp ki kellene mutatni a terhességet, de ha gondolod, vegyél egy másik fajtát, és próbáld meg!

      VálaszTörlés
    80. sziasztok!!
      tegnap kellet volna megjönnie, és ma csináltattam tsztet: coralene. elsőnek 2 csík volt, az egyik halvány a másik erősebb, utána eltünt a halvány pár perc mulva.és az erősebb csík megmaradt és így akkor negatív? légyszives valaki válaszoljon.

      VálaszTörlés
      Válaszok
      1. Szia !Látom nagyon régi a bejegyzésed ,mi lett a végkifejlet? Nálam is ugyan az a szitu van és kicsit feszült vagyok :)

        Törlés
    81. Nem ismerem konkrétan azt a tesztet, de nem mondanám negatívnak az eredményt.(sőt) de általában úgy működnek a tesztek, hogy az első pillanatokban mutatják a valós eredményt, 5-10 perccel később már nem megbízható. Szóval szerintem csinálj egy másik féle teszttel újabb terhességi tesztet, és az alapján kiderül az igazság

      VálaszTörlés
    82. Sziasztok!
      10 napja késik a vérzésem, 4 tesztet csináltam, negatívak lettek. Óvszerrel védekezünk, "baleset" nem volt. A menzeszem hossza 2-3 napos az utóbbi időben. Most meg kimaradt. Semmi terhességi jel nincsen. Inzulinrezisztenciám van. Hormonálisan összeomlottam? Esetleg klimax (38 éves vagyok)? Egy hét múlva tud csak fogadni az orvosom, éppen külföldön van. Keressek másik dokit, aki előbb meg tud vizsgálni?
      Köszönöm a választ! Réka

      VálaszTörlés
    83. Szia!
      a ciklus 10-11. napján voltunk együtt a barátommal. Ennek két hete. Ma csináltam egy terhességi tesztet, de értékelhetetlen lett (nem jelent meg egy csík sem). Ez mit jelenthet? Van ennek bármi köze a HCG-tartalomhoz, vagy egyszerűen csak hibás volt a termék? Rá fogom venni magam egy újabb tesztre, de szeretnék addig is egy kicsit megnyugodni. Mellfeszülés, hasszurkálás nincs, menstruáció kb. egy hét múlva jönne meg.
      Köszönöm előre is a válaszod.

      VálaszTörlés
    84. Szia!

      Találtak a bal petefészkemben egy 2 cm-es cisztát. Hónap elején egy megfázás végett antibiotikumot kellett szednem. 8 napja késik már a menstruációm. Pedig eddig mindig pontos szokott lenni. A melleim a szokásostól jobban érzékenyek. Lehet, hogy a ciszta végett késik ennyit?

      Köszönöm a válaszod!
      Kata

      VálaszTörlés
    85. Szia Réka!

      Sajnos én sem tudok jobbat és okosabbat mondani, mindenképpen nőgyógyász! Ha nagyon ideges vagy tőle, fölösleges megvárnod a saját orvosod, ha megbízol egy ismeretlenben is,legalább hamarabb megnyugszol....

      VálaszTörlés
    86. Ha a terhességi teszten egyetlen csík sem jelenik meg, akkor biztosan rossz volt a termék, egynek ugyanis mindenképp meg kell jelennie. A második csík akkor jelenik meg, ha HCG van a szervezetedben, vagyis terhes vagy... Szóval másfajta terméket vegyél....

      VálaszTörlés
    87. Szia Kata!

      Az antibiotikumok egy része semlegesítheti a fogamzásgátlót, úgyhogy ha azzal védekeztek, akkor nagy az esélye egy terhességnek.... Ciszta sokak petefészkében található, azzal kapcs. nem gondolok semmi problémára....

      VálaszTörlés
    88. Szia!
      Párommal már nagyon szeretnénk babát. Közel 6 hónapja nem védekezünk és nem sikerül teherbe esnem. Múlt hónapban és ebben a hónapban is a menzesz előtt 2-2,5 héttel reggelenként arra ébredtem/ébredek, hogy fáj a hasam, és a melleim is nagyon érzékenyek (feszül és fáj). A hasfájás a reggeli mosdó használat után elmúlik, a melleim érzékenysége folyamatos. Néha előfordul, hogy petefészek fájdalmat érzek. Nem merek tesztet csinálni (csalódás miatt). Szerinted ez lehet normál terhességi tünet, vagy inkább méhen kívüli terhességre utaló jelek?

      VálaszTörlés
    89. szia!

      A barátommal nem védekeztünk.November 30-án megjött és 1 napig volt meg,de nem volt erős.Most pedig hányingerem van,fáj a fejem,szédülök,görcsölök.Lehetek terhes? Mikor csináljak tesztet?

      VálaszTörlés
    90. A fél időben történő hasfeszülés, szúrkálás a peteérésnek is lehet a jele... Nekem pl. szülés ill. szoptatás után ez rendkívül felerősödött. Ha ez így van, szerencsés vagy, mert akkor ennyire érzed az ovulációt, így tudod, hogy mikor kell akcióba lépni...
      Persze terhességre is utalhat, de akkor minél hamarabb csinálj tesztet, mert jó azt tudni, hogy terhes vagy-e, és ha igen, akkor keresd meg a nőgyógyászodat, és beszéld meg vele, hogy mitől lehet ez... Ugyanis számtalan oka lehet, de az ultrahang sok mindent elárul...

      VálaszTörlés
    91. 2010.12.05.-i (21:14-es)kérdező:

      Természetesen lehetsz terhes, a teszt akkor ad biztos eredményt, ha a menzesz elmaradása után csinálod meg, tehát a Te esetedben már egészen biztos lehet az eredmény

      VálaszTörlés
    92. szia.
      én már írtam neked dec.5-én (21.14)
      csináltam tesztet de negatív lett.De ugyanúgy hányinger van meg szédülök,görcsölök.Meg mostanában már feszül a hasam is.A buszon rám jön a szédülés.Szerinted mit tegyek?csináljak még teszt vagy menjek el inkább dokihoz és ő biztosat mond.A válaszodat előre is köszönöm
      Timi

      VálaszTörlés
    93. Szia!
      Nekem olyan problémám van, hogy megvolt a menzeszem tegnap előtt múlt el. Viszont feszül a mellem, egész nap hányingerem van és csináltam egy tesztet ma délután de negatív lett?Most mit csináljak?
      Szerinted terhes vagyok?

      VálaszTörlés
    94. sziasztok!
      a mensimmel eddig evek ota semmi gondom nem volt, kiveve az utolso ket honapban. Eddig a mensim mindig honap vegen jott meg (26-28 fele) igy a ciklusaim hossza 28 napos volt. az utolso 2 honapban viszont mar okt 16. an es nov. 11.en megjott..igy a ciklusaim hossza mar csak 26 napos. A naptar szamitasai szerint dec. 9.en kellett volna megjonnie, de meg semmi es ma 17. e van mar, a ciklusom 31. napjan tartok es meg semmi. Szurkal a hasam, a gyomrom, olyan erzesem van kb masfel hete h huu mindjart megjon, a melleim csak tegnap kezdtek el fajni tompan, emelygek (nem olyan mint mikor beteg vagyok es hanyingerem van, hanem ez teljesen mas erzes) olykor nem tudok hason fekudni mert szurkal es kenyelmetlen. ma delutan csinaltam egy tesztet ami sajna nega lett (padlora tedd ismet) sehol egy halvany masodik csik...a tesztre ravolt irva, hogy a nap barmely szakaszaban elvegezheto nem szukseges a reggeli vizelet...
      Szerintetek mi zajlik most velem????? Vitaminokat szedek de nem hinnem h azok produkalnak ezt, mert direkt arra szedem, hogy segitsenek teherbeesni. (ugy lett osszeallitva a vitamin csomag a sajat reszemre)
      Lindsay24

      VálaszTörlés
    95. Szia Timi!

      Bocs a késő válaszért, gondolom, már nem is biztos, hogy aktuális... Én azt javasolnám ilyen esetben, hogy menj dokihoz.Nemcsak megmondja, mi lehet a gond, hanem meg is nyugszol.... Ugyanis sok esetben idegesség is lehet a bajok háttere mögött...

      VálaszTörlés
    96. Kedves Lindsay24!

      Ha szabályosak a ciklusaid akkor szerencsés vagy, mert könnyű számolni. Hogy miért lehet, hogy az utóbbi időben felborult a rend? Az idegesség gyakran beleszól ebbe a dologba. A vitamin t jól teszed, hogy szeded.... A teszteket azért célszerű mégis reggel végezni, mert mindenképpen akkor a legnagyobb a vizeletben a HCG hormon koncentrációja, és nyilván biztosabb az eredmény.... Hogy mi történhet most? Sajnos nem tudom.... De én is jártam ehhez hasonlóképpen.... Nekem is volt egy hónap, amikor kerek 2 hetet késett, a teszt negatív lett, és azóta sem tudta nekem sem megmondani senki, miért lehetett... Nekem az a tippem, hogy a "görcsös" baba utáni vágy... Az emberi psziché sok mindenre képes....

      Én azt tudnám neked tanácsolni, hogy vegyél ovulációs tesztet. Nem éppen olcsó, de biztos leszel benne, hogy van peteérésed, és azt is megtudhatod, hogy mikor kell akcióba lépni...

      VálaszTörlés
    97. 12.16-i kérdező!

      Szerintem ha megvolt a menzeszed, és olyan mennyiségű volt, mint általában, akkor nem valószínű hogy terhes vagy... A teszt azonban csak leghamarabb 10-14 nap múlva lehet pozitív, tehát először is gondold végig, hogy van-e esélye a terhességnek, és feleslegesen ne aggódj (egyébként én is túlaggódtam ezt a dolgot egy időben, de aóta tudom, hogy felesleges, mert ha nincs esélye a terhességnek, akkor nem is valószínű)

      VálaszTörlés
    98. Szia!

      Én 6 évig szedtem a fogamzásgátlót és most 7 hónapja abbahagytam a szedését, mert babát szeretnék a párommal. 6 napja késik a menstruációm, ma reggel csináltam egy tesztet de negativ lett. Tüneteim nincsenek.
      Szerinted?

      Köszi, Barbi

      VálaszTörlés
    99. Szia!nekem még csak 13.án kéne megjönnie, de 24én együtt voltunk a párommal és azóta furcsa dolgok történnek.azzal kezdődött, hogy én nem szoktam fél l-nél többet inni azóta megiszom a 2 litert és gyakran járok pisilni. az étvágyam nagyobb lett a pároménál, pedig nem szoktam sokat enni. a mellbimbóm dupla akora és sötét, ráadásnak valami pöttyök is kijöttek körülötte.a mellem csak picit feszül. viszont a két ünnep között a hasam aljánál szúrkált, de már két napja a köldököm körül fáj. szédülés az megvan és hányingerem is volt tegnap. viszont a teszt reggeli mérésnél negativ lett. én megvárnám a mensest, de sajnos olyan helyen dolgozom ahol fagyasztóba mászkálok-18 fokos.és nem szeretném hogy baja legyen. szerinted ilyenkor terhes vok vagy nem??!!!

      VálaszTörlés
    100. Szia Barbi!

      Azt mondják, hogy a mai fogamzásgátlóknak már alig van hormontartalma.... Csak zat felejtik el, hogy vannak akiknek az orvos már rég (évekkel ezelőtt) felírta a tablettát... Persze a 20 évvel ezelőtti gyógyszerekhez képest kevés a hormontartalom, de én biztos ami biztos, a gyógyszer után 3 hónap szünetet hagytam....
      A Te esetedre annyit tudok mondani, hogy egyszer nekem is volt ilyen érthetetlen negatív tesztem. Nekem akkor két hetet késett (utána megjött), és azóta sem tudom miért késett annyit.... Mertha esetleg félbeszakadt terhesség lett volna, a HCG hormonokat akkor is kimutatta volna a teszt ???) Az biztos, hogy a "nagyon megtervezett babák" sosem érkeznek időben.... Próbáld lazán felfogni... (és tudom, hogy most lehetetlen tanácsot adtam, de ez lenne a megoldás)

      VálaszTörlés
    101. Ja, és bocsi, hogy ilyen későn válaszoltam, Te azóta már biztos tudod a választ..... Megosztod velünk?

      VálaszTörlés
    102. Kedves 01.06.-i kérdező!
      A tünetek hasonlóak egy terhességhez, de előfordul, hogy ezek máskor is előfordulnak, csak máskor nem tulajdonítunk neki semmi jelentőséget...
      Persze lehet, hogy már Te is tudod választ a kérdésre....

      VálaszTörlés
    103. Szia!Nekem most 19-21 között nem kellene megjönnie.Rosszul voltam,így 13-án megcsináltam egy tesztet,tudom korán,de megcsináltam.A lényeg,hogy halvány pozitív lett.Ezen felbuzdulva másnap megint csináltam,és az is ugyanolyan halvány lett,de 2 csíkos.Ezután vízzel is csináltam egyet,mert kezdtem kételkedni,de azon nincs egy leheletnyi csík sem.Rá következő nap újra teszt,az ugyanolyan,mint a többi,egy napot kihagytam,és ma megint teszteltem.Ez is csak halvány,talán még halványabb mint a többi.A tesztek 25-ös erősségűek,egy márkájúak.Miért pozitív ha nem erősödik?Ettől még lehet baba????Tanácstalan vagyok:(

      VálaszTörlés
    104. Szia!

      Tudom, milyen nehéz kivárni a menstruáció utáni napokat, mert a tesztek nagy része egyébként akkor ad biztos eredményt, de a Te esetedben én úgy gondolom, hogy helyesen pozitív az eredmény, ugyanis ha nem lennél terhes, egy csíkod lenne, a második csík viszont akármilyen halvány is, az már csík, tehát hCG hormon van a szervezetedben, ami terhességre utal (csak nagyon ritkán jelez más betegséget a teszt). Ráadásul Te éppen hogy várod, hogy pozitív legyen a teszt.... Úgyhogy szerintem bizakodhatsz! A tesztet egyébként reggel csináld, mert akkor a legbiztosabb (legerősebb a második csík), mert a reggeli vizeletben nagyobba hCG koncentráció! Szurkolok neked nagyon!

      VálaszTörlés
    105. Szia!
      Szeretném megtudni, hogy 13-án és 14-én is közösültem a párommal és belém ment, azt hozzá kell tenni, hogy nagyon szeretnénk babát. Erre 15-én megjött. Aminek persze nem nagyon örültem! Ettől függetlenül teherbe eshettem vagy semmi esélyem nincs rá? Üdv: Kriszta

      VálaszTörlés
    106. Szia Kriszta!

      Az igazság az, hogy a 28 nap bármelyikén teherbe lehet esni, de a menstruáció előtti napon történt közösülésnél nem túl nagy az esély. A legsikeresebb a megtermékenyítés, ha a szeretkezés napja a menstruációt megelőző 14 napon történik.

      VálaszTörlés
    107. Szia!
      Azzal a kérdéssel fordulnék hozzád, hogy a barátommal megszakítással védekeztünk januárban egyszer pont félidőben. Erre a menszesem késet 2 napot, de akkor is csak barnázott. Erre rá 3napra vettem terhességi tesztet ami negatív lett. Este meg is jött, de csak 4napig tartott.Az utolsó napon megint csináltam tesztet megint negatív lett így megnyugodtam.Erre következő menszesz előtt 4nappal elkeztem émelyegni és a hasam is feszül. Csináltam ma 2 tesztet is mindkettő negatív lett. Holnapután megyek dokihoz. Csak érdekelne szerinted a 8 hetes terhesség esetén se mutatja ki a teszt a terhességet?

      VálaszTörlés
    108. Szia!

      Ennyi negatív terhességi teszt után én biztos vagyok benne, hogy nem vagy terhes. A tesztek egyébként az menstruáció kimaradása után egy-két nappal pozitív eredményt mutatnak, ha terhes vagy.

      VálaszTörlés
    109. Szia!

      Nekem az a "problémám" h 14 napja késik a mensim. 4 napja csináltam egy tesztet ami negatív lett, viszont jóval később ránéztem és látszott egy halvány csík. A tüneteim olyanok mikor meg kéne jönnie és vizelési ingerem van két napja, de nem mindíg kell. Viszont a hőm az 37 vagy picit afölötti. Ma csináltam egy tesztet ami negatív. Sok fórumon olvastam h van akinek a 48. napján mutatott ki pozitívat csak. Kicsit ideges vagyok már!!! 36 éves vagyok és mindíg pontos volt a menstruációm. Csütörtökön megyek dokihoz, de nagyon félek h valami más betegségem van:( Mi a véleményed?

      VálaszTörlés
    110. Szia!Gyermeket szeretnénk.2-ra nem vártam,csináltam tesztet,halvány pozitív lett.Másnap megindult rózsaszínes folyás,majd nagyon kevés vér.2 nap alatt elmúlt,de semmi fájdalmam nem volt(ez azért furcsa,mert menszeszkor nagyon görcsölök).Védőnő tanácsára teszteltem ismét,mert a mellfeszülés,hányinger nem múlt.Erősebb pozitív lett.Tegnap este teszteltem újra másmilyennel(Lily),az negatív lett.Most akkor melyik az igaz?

      VálaszTörlés
    111. Szia!
      Azzal a kérdéssel fordulnék hozzád, hogy ha nem terhesség miatt utaltak be nőgyógyászati ultrahangra hanem a kevés vérzés miatt, akkor a dokinak említenie kellett volna ha esetleg látott volna embriót? Annyit mondott nem lát semmit, de akkor ez a babára is értendő? Csak a megkönnyebbülés miatt elfelejtettem akkor megkérdezni tőle, hogy ő is így értelmezi.

      VálaszTörlés
    112. Szia! 4-5 hetes kismama vagyok és fehér folyásom van!Mitől lehet ez? El fog múlni?

      VálaszTörlés
    113. Szia!Februar vege fele mellhartya gyulladas miatt 3 napos antibiotikumus kezelest kaptam. A doki tanacsa ellenere, nem hasznaltunk mas vedekezo eszkozt, csak a fogamzasgatlot. A fogamzasgatloval nem tartottam egy hetes szunetet, azt mondta a doki, hogy ne szuneteljek, es nem jott meg. Az gondolom azert, mert nem volt szunet...remelem. Mindegy. Az egyuttlet utan nem sokkal hanyingerem lett eleg gyakran, a szagoktol rosszul vagyok, pl.ha fozok, neha a hasam is faj, es a melleim es neha feszulnek es mintha nagyobbak is lettek. 11 napra az egyuttletre csinaltam egy tesztet, de negativ volt.Az antibiotikum mennyire befolyasolja a fogamzasgatlo hatasat? Koszi elore is. Stella

      VálaszTörlés
    114. U.I. Elfelejtettem a legfontosabb kerdesemet. Kb. ket napja enyhe barna folyasom is van, pedig csak kb.2 het mulva kell megjojjon. (ja, es eleg gyakran van az a mindjart megfog jonni erzesem is). Koszi, Stella

      VálaszTörlés
    115. Sziasztok kérdezők!
      Ne haragudjatok, tudom, hogy ebben a témában feltett kérdésekre adott válasz nem hogy aznap, hanem tegnapra kellene, de azért most pótolom_!

      VálaszTörlés
    116. Kedves Stella!
      Te azóta már biztosan tudod a választ, de szerintem az általad leírt eset az "antibiotikumos" teherbe esés mintapéldája....Majd írj nekünk, hogy tényleg terhes lettél-e!(szerintem igen)

      VálaszTörlés
    117. Kedves 03.11-i kérdező!

      A nem lát semmit, az azt jelenti, hogy semmi rendelleneset. Természetesen azonnal szólt volna, ha terhességet észlel. Emiatt ne aggódj!

      VálaszTörlés
    118. Kedves 03.07-i kérdező!

      Sajnos nem vagyok nőgyógyász,(jó is volna), de ez több minden okozhatja. Az, hogy egyszer + a teszt, utána negatív, az is előfordulhat a két teszt különböző érzékenysége miatt, vagy hogy a másikat este csináltad,m és nem olyan erős a HCG koncentráció, vagy pedig esetleges vetélés miatt. Bár Te azóta már biztosan tudod, hogy mi okozta. Ha van kedved írd meg, hogy kismamatársaid tanuljanak belőle.

      VálaszTörlés
    119. Szia!
      Kérlek segíts. Babát szertnénk a párommal és a múlt hónapban nem sikerült. Mindig 28 napos a ciklusom egyszer volt h 4 napot késett most már a 3. napja késik de még azelött h megkellet volna jönnie a menzeszemnek csináltam két terhességi tezstet az egyiket délután és negatív lett a másikat utána reggel és az is negatív lett. Enyhe alhasi szúrásohat érzek, nagyon sokat fáj a fejem, a hátam is elkezdett tegnap, szédülések is voltak már és enyhe rosszul lét és a mellbimbóm körül kis pöttyök keletkeztek amik kicsit meg is duzzadtak, a mellemnél a az egész mellkasomon látszodnak a kék erek, a torkom pedig szárad és rengeteget kell innom. Lehetek terhes? kérlek válaszolj.
      Üdv:Eszter

      VálaszTörlés
    120. U.I. kérdés még h a terhességi tezst lehetett azért negatív mert még nem jött el a menstruáció várható időpontja?
      Eszter

      VálaszTörlés
    121. Szia Eszter!
      A közelgő menstruáció jelei és a terhesség jelei sok nőnél ugyanazok. A Te esetedben is ez bármelyik lehet. Az, hogy ezeket a tüneteket tapasztalod, szerintem bármelyik lehet, de biztos, hogy most sokkal inkább megfigyeled magad, mint máskor, azért érzed ezeket. (Én hajlamos voltam bebeszélni magamnak a jeleket). A teszt viszont a menstruáció kimaradása előtt nem szokott pozitív lenni, csak utána 3-4 nappal. Úgyhogy türelem! És mindenképp reggel csináld, mert akkor sokkal biztosabb az eredmény a HCG magas koncentrációja miatt.

      VálaszTörlés
    122. Szia! A menstruációm már a harmadik napja késik, a párommal szex közben mindig védekeztünk szerintem 100% hogy nem vagyok terhes. Két hete kezdtem el folyamatosan sportolni fogyás érdekében ami be is indult, az étkezésem jócskán a felére csökkent, és rengeteget aggódtam az elmúlt hátom napban. A tüneteim ugyan azok amik szoktak derék fájás hasfájás , a különbség, hogy kicsit jobban fáj a mellem! Kérlek válaszolj

      VálaszTörlés
    123. Kedves XXX!

      És akkor gondolom az a kérdés, hogy terhes vagy-e?

      Ha védekeztetek, akkor nem. Persze kérdés, hogy hogyan... mert az óvszer z elég biztonságos, a megszakításos közösülés viszont nem annyira....
      A sportolás miatt azonban elő fordulhat, hogy máshogy reagál a szervezeted, vagy ha egy kicsit fel vagy fázva, akkor is féjhat jobban a hasad

      VálaszTörlés
    124. szia! Zsani vagyok és remélem TERHES :)
      Semmit sem szeretnék jobban mint egy kis babát,és pont ezért gondolom,hogy már akár képzelhetem is a tüneteket :) Először is azt szeretném tudni,hogy az együttlét utáni 10. napon kell tesztet csinálni? én most járok a 9. napon. tüneteim igazából azok,hogy kissé fáj a mellem,többet eszem,és iszonyú érzékeny a ahasam,és szuródik. légyszives írd ,meg nekem hogy ez elég okot ad e arra hogy azt mondhassam el hogy Áldott Álapotban vagyok????
      Köszönöm szépen :)

      VálaszTörlés
    125. Szia! kerlek segits!
      lindinette 20 antibebit szedek.2 hete szedtem antibiotkumot Ciprinol 500 a neve, hugyholyag gyulladasra,m felfaztam. es egyutt voltam a baratommal tobbszor is pont 2 hete.
      Most allandoan emelygek (nem reggel,hanem barmikor a nap folyaman) a gyomrom a torkomban van, a mellem feszul, faj..
      Lehetseges a terhesseg? a menzeszemnek penteken kene megjonnie.

      VálaszTörlés
    126. Szia!
      Egy hete késik a menzeszem és ma csináltam is egy tesztet, amivel nem tudom, hogy mit kezdjek. A leírás szerint csináltam és amíg vártam, hogy leteljen a 3 perc pár pillanatra megjelent még egy csík, de az aztán el is tűnt és csak egy csík maradt. Reggeli órákban csináltam,de nem az első vizelettel. És időközben lett egy kis vérzésem, de nem az az igazi. Végezzem el még egyszer a tesztet? Biztos ami biztos? Nem terveztem babát.

      VálaszTörlés
    127. Szia!Április 8-án megjött pár nap késéssel a menszeszem de az csak barnázás volt,eltartott 4 napig.Érzékeny vagyok azóta is mindenre.A terhességi teszt negativ lett.Most májusban megint megjött de megint csak barnázás,közben egy kevés normál színű vérzéssel föleg vécézés közben.Amúgy tisztassági betéttel is el vagyok.Bizseregnek a melleim,szúrkál az alhasam ,terhességi teszt megint csak negatív.Mi lehet az oka?
      Encike2007

      VálaszTörlés
    128. Szia!
      Szeretnék tanácsot kérni.a héten már 7 hetes terhes lettem volna,de hétfőn(2011.05.23-án spontán vetélésem volt.Reggel felébredtem és alvadt véres,utána élénk vörös vérzés jelentkezett,görcsökkel.Azonnal mentünk a nőgyógyászhoz.Ultrahangon nem látták az embriót már.Azt hittem,hogy rendbe tesznek ,de haza küldtek mondván magától szépen elment a baba:(Ez délelőtt történt,majd délután 14-órakor egy fél tenyérnyi alvadt vér darabra emlékeztető,de lehet hogy petezsák lehetett a betétemen megvizsgáltam.Most az aggaszt,hogy ez a nagyobb darab nem -e eltakarta az embriót,amit nem láthattak az ultrahangon?Olvasgattam fentebb,hogy a spontán vetélés után 2-3 héttel megy ki a szervezetből a HCG.Akkor 3 hét múlva csináljak tesztet,hogy megnyugodhassak,hogy nem maradt semmi bennem?Fontos lenne a válaszod.Én csak azt nem értem,hogy nem kellett volna művi beavatkozás,hogy ne maradjon bennem semmi?Most csütörtök van tehát a vetélés után a 4.nap kis mennyiségű barnás vérzésem van,de semmim sem görcsöl amióta eltávozott belőlem a nagy darab alvadt vér.Köszönöm válaszodat előre is:)Anita

      VálaszTörlés
    129. Szia!
      Lehet, hogy hülyeség, amit kérdezek, de:
      Általában 30 napos a ciklusom, de most három nappal előbb megjött, és ez elég furcsa, meg az is, hogy kevesebb ideig tartott és a mennyisége is kevesebb volt... Este jött meg, de sötétebb szokott lenni, és másnap fájt is a hasam, ahogy szokott, de kb annyi volt a mennyisége, mint máskor kb a 3 napon. Utána jóval kevesebb lett és előbb vége lett. Vhol olvastam, hogy van akinek akkor is megjön, ha terhes. Meg hogy amikor beágyazódás van, akkor is jelentkezhet vérzés. Amikor az előző megjött, akkor azon a napon rossz hírt kaptam és eléggé ideges voltam kb két hétig, az lehet, hogy az idegesség befolyásolta és azért jött meg előbb? Csináltam egy terhességi tesztet (X-epil) a 30. napon (amikor meg kellett volna jönnie) és ha jól értelmezem, nem vagyok terhes, mert egy csíkot mutat, de a mellékelt rajz alapján nem teljesen egyértelmű, mert az érvénytelen teszten is egy csík jelenik meg, csak az talán kicsivel lejjebb. Meg azt is ráírták, hogy 3 percen belül látom az eredményt és kb 10 percig olvasható, de nekem pár másodperc alatt megjelent és napokkal később is ugyanúgy látom az eredményt.
      Vélemény?

      VálaszTörlés
    130. Szia
      A párommal augusztus 6.án együtt voltunk 7.én megjött, de erre számítottam ugyanis mindig pontos. De annyira görcsöltem hogy fel sem bírtam állni, ez szokatlan volt mert ennyire nem durvult még el a helyzet.Már eltelt 10 nap és fáradékony vagyok egyfolytában álmos vagyok. Mit gondolsz mikor érdemes tesztet csinálnom? Válaszod előre is köszönöm.

      VálaszTörlés
    131. Én mindig azt tanácsolom, hogy ha úgy gondolod, hogy nem vagy terhes, de mégis van rá esély, mindenképpen csinálj tesztet, mert ha másra nem is jó, de arra igen, hogy megnyugtat. Egyébként tényleg nagyon kicsi az esély, hogy egy nappal a menstruáció előtt teherbe essél

      VálaszTörlés
    132. Szia!Megtudnád nekem mondani hogy miért van az hogy menstruáció után kb 1 héttel elkezdett fájni a mellem s meg is van duzzadva ???Válaszod előre is köszönöm!

      VálaszTörlés
    133. Szia!

      Ne haragudj, de (legnagyobb sajnálatomra) nem vagyok orvos, csak egy "lelkes" anyuka, aki kismama volt, és rengeteget olvasott a terhességről. Csak tippelni tudok, szerintem azért lehet, mert olyankor közeleg a peteérésed (vagy a tiéd esetleg akkor van), és a szervezeted így reagál. Nincs két egyforma női test, úgyhogy bizonyos határok között ezek szerintem teljesen természetesek.

      VálaszTörlés
    134. sziasztok!
      Párommal kisbabát szeretnénk. Május végén abbahagytam a gyógyszert és két vérzés elmúltával (30 ill. 32napra jött meg)már nem védekeztünk sehogyan , most a 3.vérzés még mindig nem jött meg és a 38. napnál tartok. Csináltam du egy tesztet de még halvány csíkot sem mutatott. Lehet h csak simán kimarad?

      VálaszTörlés
    135. Azt nem gondolnám. Attól függ, mikor eshettél teherbe, a 14, napon már biztosan kimutatná a teszt a terhességet, de a reggeli terhességi tesztek sokkal eredményesebbek, mert nagyobb a HCG hormon koncentráció a szervezetedben

      VálaszTörlés
    136. Sziasztok.
      A problémám hogy 24 éves vagyok és soha nem voltam még nőgyógyásznál. Nem éreztem hogy kellene.
      Most viszont az a helyzet, hogy a menstruációm késik 15 napja (soha nem volt rendszeres. Ma csináltam tesztet ami pozitív lett.
      A kérdésem hogy mit tegyek?
      Félek az orvos mit mond hogy soha nem voltam még.
      Elölre is köszönöm!!

      VálaszTörlés
    137. Szia!
      Mindenképpen el kell menned nőgyógyászhoz, és akkor már előbb, mint utóbb! Ha már terhes vagy, akkor ne halogasd, (bár kb. 6-7 hetesen szoktak orvoshoz menni, és azt ajálom neked, hogy menj!Csak bátran! Az nőgyógyásznak nem érdeke "leszidni" téged, mert nyilvánvaló, hogy akkor többé felé sem mész!

      VálaszTörlés
    138. Szia!
      Csak azt szeretném megkérdezni ha éjfél körül voltam a barátommal és másnap délelött10 körül megint,letöröltük a péniszét és wc-én is volt maradhatott-e rajt spermium vagy a levegőn már elpusztultak?
      előre is köszönöm!

      VálaszTörlés
    139. Szia!
      Egy olyan kérdésem lenne, hogy július 22.-én volt az utolsó rendes menstruációm....augusztusban 1 hetet késett de mikor megjött sem volt normális első nap erős volt másnap szinte semmi aztán abbamaradt majd 3.nap megint megjött és megint csak 1 napig tartott...ez ment 6 napig. mielőtt megjött volna észrevettem h fáj a mellem és megnőtt de aztán mikor vége lett a menzeszemnek elmúlt a mellfájdalom. viszont fáj a fejem hányingerem is van szédülgetek puffadt vagyok a hasam még van h mostanában is szúrkál. csináltam tesztet már az elmaradt menstruáció első napjától számított 3. és 5.napon...mind a 2 negatív lett. aztán mikor megjött ez a féligmeddig menzesz annak a végén is csináltam tesztet az is negatív lett. elmentem nőgyógyászhoz de ő nem csinált hüvelyi ultrahangot csak tapintásos vizsgálat volt és hasi uh ami ugye korai 5-6 hetes terhességet nem mutat ki.(mielőtt elmentem hozzá csináltam tesztet délután de az is negatív lett. ő csak annyit mondott h vmi hüvelyi gyulladásom van meg gombás fertőzésem de azt mondta az nem befolyásolja a menzeszt. de semmi konkrétat nem mondott...nem tudom mi van velem...kérlek segíts: terhes lehetek? a tünetek azóta is néha jelentkeznek főleg ha a terhességre gondolok. köszi a válaszod!

      VálaszTörlés
      Válaszok
      1. Szia! most én is igy vagyok mint te.csak nekem 2hónapja van ez. holnap megyek orvoshoz. Neked baba lett ebböl?

        Törlés
    140. Szia! Második napja késik a menzeszem. A melleim már napok óta feszülnek, a hasam alul szurkál és sűrűn kell pisilnem is. Éjjel is többször megyek. Csináltam már két tesztet is, a leírás szerint 5 perc alatt kellene a pozitív eredményt kimutatnia, de nekem 20 perc alatt sem lett semmi. Aztán szépen lassan elkezdett látszódni a vonal, kb. másfél óra elteltével is még mindig nagyon halványka. Sok helyen olvasom, hogy a halvány csík is csík, de normális, hogy ennyi idő alatt jelenik meg? Szerinted ez terhesség? Nem akarom magam beleélni, de olyan rossz kételyek közt lenni. Ráadásul nincs kit megkérdeznem, mert még nem akarom elmondani senkinek. Köszönöm Edit

      VálaszTörlés
    141. Szia...
      augusztus 30an volt az utolso menstruaciom, 27,28 napos a ciklusom. 26an kellett volna megjojjon, ez az elso alkalom,hogy teljesen "kimarad". Alhasi fajdalmaim vannak kb egy hete, faradekony vagyok de mas tuneteket nem eszleltem. Mikor erdemes terhessegi tesztet vegezzek, mikor erdemes mar orvoshoz menni? Elore koszi a valaszod !!! ...

      VálaszTörlés
    142. udv! segitseget szeretnek kerni... 3 napja kesik a menstruaciom teljesen meg nem eltem nemi eletet a baratommal csak ugy hozza simitotta a peniszet a nemiszervemhez de ezt mar reg ota csinaljuk igy mert felek a szuzessegem elvesztesetol terhes maradhatok e? az is igaz hogy mostanaban sokat stresszelek es tobbszor vagyok ideges... 2 napja tobszor jarok wc-re pisilni ha a baratom a melbimboimhoz er hirtelen felizgulok nagyjabol enyi tunetet eszleltem szeretnem ha mihamarabb valaszt kapnak... elore is koszonom.

      VálaszTörlés
    143. Szia!

      A menzeszem késik 5 napja és szokatlanul erős fehér folyásom van. A barátommal gumival védekeztünk...2 alkalommal viszont kiszakadt úgy, hogy nem élvezett még el. Ennek ellenére lehetek terhes??? A választ előre is köszönöm :)

      VálaszTörlés
    144. Szia! Olyan kérdésem lenne hogy a mensim 4 napja késik,párommal okt.10-én voltunk együtt védekezés nélkül előtte 2-án volt meg! Csináltam 2 tesztet negatív lett,de kb 2 hete szurkál a hasam ,olyan érzésem van hogy mindjárt megjön (de mégsem). A mellem annyira nem fáj de azért érzem!
      Szerinted korai volt még a tesztelés vagy nem vagyok terhes?

      VálaszTörlés
    145. Szia!
      Nem nagyon értem, mikor töröltétek le, ha együtt voltatok, akkor már mindegy nem?Vagy más módon védekeztetek?

      VálaszTörlés
    146. Szia 2011.11.01.-i kérdező!
      Hát szerintem minden jel terhességre utalna,de a menstruációnak is ezek a jelei. A terhességi tesztnek a menstruáció kimaradása után már pozitívnak kellene lennie, de szerintem próbálj meg egy másik típusú tesztet.

      VálaszTörlés
    147. Kedves 10.30.-i kérdező!

      Kicsi esélye van annak, hogy terhes lennél, de egy n agyon kicsi esélye azért van.Bár a fehér folyás sok minden jele lehet, de azért csinálj egy tesztet, és utána szerintem menj el nőgyógyászhoz.

      VálaszTörlés
    148. Kedves Edit!
      Ne haragudj a késői válaszért, de ez most így alakult, hogy most tudok foglalkozni a kérdésekkel.
      Szóval a terhességi teszteknél az első pár percnek kell mutatnia az eredményt, a későbbi eredmény már nem érvényes. De szerintem ez a teszt használati útmutatójában benne kell lennie

      VálaszTörlés
    149. Kedves csilla_s!
      Elnézést kérek tőled is a késői válaszért....
      Orvoshoz 6-7 hetes terhesen kell menni, terhességi tesztet pedig a menstruáció kimaradása után érdemes csinálni.

      VálaszTörlés
    150. szia, hátha tudsz segíteni. A párommal babát szeretnénk, mindig 26.napra jön meg a menzeszem, most egy kis barnázás volt a 26.napon, azóta szinte semmi (most van a 30.nap), viszont a teszt negatív lett. Mi lehet a gond? A menszi elmaradása miatt persze reménykedem hogy mégis terhes vagyok, hátha írsz te is valami biztatót :)
      Köszi, Viki

      VálaszTörlés
    151. szia.
      parom es en az utolso menzez elso napjatol szamitott 9. napon voltunk egyutt...mennyi az eselye a teherbe esesnek ebben az idoszakban????

      koszi,1 kulfoldi lany

      VálaszTörlés
    152. Szia szerinted terhes vagyok október 20-án jött meg 5 napig volt meg 32napos a menszeszem 25-étől majdnem minden nap együtt voltunk a párommal meg ovulációs napon is babát szeretnénk november 17-én csináltam tesztet negativ lett most 3 napja késik feszül a mellem meg van egy kis hányinger érzésem válaszodat köszönöm Betty

      VálaszTörlés
    153. szia a mestruaciom 6-7 nappal elobb jott meg es nagyon minimalisan, barnas sziine volt es 3-4 napig tartott. altalaban 21-24 kozot megjon de most hamarabb, remelem ez nem azt jeleti h terhes vagyok... A paromal "kabd ki " modszerrel szoktunk eggyut lenni, mert az ovszert nem szereti es a fogamzas gatlo gyogyszertol eg en tartozkodom. Mit tegyek?

      VálaszTörlés
    154. Szia! gyógyszert szedek, de a második héten kihagytam egy szemet véletlenül. a tájékoztató azt írta hogy ilynekor semmi baj. szedjem be amikor tudom még akkor is ha 2 tablettát kell beszednem egyszerre mert egybeesik a másik napi adaggal. 12 és fél óra mulva vettem be amit kihagytam szoval pont kicsusztam a 12-es határból. a menstruációm rendesen megjött de csak 2 napig tartott utánna barna folyásom volt. amióta elkezdtem szedni a következő levelet gyenge alhasi fájdalmaim vannak. fáj a fejem és fáradékony vagyok de szerintem ez a megfázásom miatt van. szerinted lehetek terhes is?

      VálaszTörlés
    155. Szia! Az lenne a kérdésem hogy mindig rendszeres volt a vérzésem, max ha egy-egy napot késett a 12 év alatt! Nov. 28-án kellett volna megjönni és előtte 26-án történt meg hogy párom belém ejakulált, viszont nem védekeztünk vagy csak nagyon ritkán. Azonban olyan 24-e óta hasi fájdalmam van és dec 1-től már olyan mint ha megjönne de még se jött meg edddig. Tegnap már volt a bal mellemből egy kis fehérszínű váladék és erre vettem egy tesztet ami viszont negatív volt. Az lehetséges hogy negatív tesztem, viszont ezek a tüneteim vannak, hogy terhes vagyok??? (Mondjuk én már lassan szeretnék) Köszönöm előre is a választ!

      VálaszTörlés
    156. hello!az en sztorim,pontos 27-29 napos mensi.3honapja nem szedek gyogyszert,mert mar nem baj ha jonne a baba.ma 3.napja kesik apro jeleket eszleltem,de ez lehet bekepzeles is,szoval csinaltam tesztet,ma este es bar halvany,de 2 csik lett. Meg nem merek orulni,mert parazok a spontan vetelestol,sajnos 2 eve megszakitasom volt,ez nem tudom h szamit-e.a kerdes az lenne h 19-en fogok tudni dokihoz menni,az meg korai v mar idoszeru?a asik gondom,h a regebbi dolog miatt senkit nem, akarok felizgatni a csaladban,paromnak szoljak,v csak ha mar tuti?2 nap mulva uj teszt reggel.elore is koszi,ha valaszolsz.R.

      VálaszTörlés
    157. a kerdesem az lene 2011-oktober 29-voltam beteg es december 13 meg nincs bejutva a mehjbe akor megmarad a szperma vagy nem ?elore is kusunum.

      VálaszTörlés
    158. Szija segitsegedet szeretnem kerni!Azt szeretnem kerdezni hogy lehet hulyen hangzik ...en voltam a parommal menses kozbe es veletlnul beleengedte es azt akarom megtudni hogy akkor nem lehetek terhes ugye???

      VálaszTörlés
      Válaszok
      1. Szia! 99%-ban nem lehetsz terhes...

        Törlés
    159. December 23 án volt az utolsó menzeszem,5 napig tartott:Január 1-én hajnalba voltam a páromal ugy hogy minden be ment!Mennyi az esélye hogy terhes lehetek?Tunetek akadnak,mell feszulés,hasfájás,émelygés egy kicsit!

      VálaszTörlés
    160. Sziasztok!2012.01.01-én volt meg.KB 10 napja mell növekedést tapasztalok(érzékeny).Fáj a hasam,néha fejfájás is előfordul.4 napja csináltam tesztet de negatív lett ,ettől függetlenül lehetek terhes?

      VálaszTörlés
    161. Sziasztok! jan. 7én jött meg, 14-15én együtt voltunk és 24én volt rózsaszínes folyásom, hangulatingadozásaim vannak mindent elejtek összetörök.. szerintetek lehetek terhes ? 3án vagy 4én nem kellene megjönnie :))

      VálaszTörlés
    162. Sziasztok! Szeretnénk kisbabát a párommal most próbálkoztunk először...14-én és 17-én volt alkalom rá amikor peteérés is volt esetleg meg szex is :)
      Borzasztó türelmetlen vagyok,már csináltam tesztet is ami persze negatív lett és próbálok nem ráfüggeni a dologra,meg görcsölni,de néha úgy érzem már görcsölget a hasam meg ienek..pár napig a mellem is annyira érzékeny volt,de az elmúlt...várnám a beágyazódáskor előforduló pecsételő vérzést,de nem volt az sem,de remélem attól még lehetek terhes.Meg azt olvastam valahol,hogy a peteérés közelében nagyobb az esély a kis fütyis lurkóra???De viszont úgy tudom,hogy ez a férfitól függ :) Szóval évek óta először nagyon remélem nem fog megjönni :DDDDD

      VálaszTörlés
    163. Sziasztok A párommal babával probálkozunk. késik a mensim már 9 napja fájnak a melleim néha hányingerem van és néha görcsölök.fehér sűrű folyásom van és kívül ég egy kicsit.Két napja csináltam tesztet és az negatív lett.
      Voltam előtte egy hónapja hormon vizsgálaton az jó lett. Belső ultrahangon és p1 az eredményem. Valószínű terhes vagyok?

      VálaszTörlés
    164. Nekem 3. napja késik, még nem teszteltem. Kb 2 hete volt egy nagyon erős felfázásom, attól késhet a mensi, vagy valószínűleg terhes vagyok?

      VálaszTörlés
    165. Sziasztok. március 9.-én jött meg utoljára.
      Áprilisban szexeltem, és sajnos nem védekeztünk de nem belém mentek el.
      Most Május 7.-e van és még március óta nem jött meg. Csináltam tesztet igaz délután de az negatív lett. Nem vagyok rosszul sem, nagyon kicsit érzékeny a mellem, de nem görcsölök se semmi..
      Eléggé félek, gondoltam veszek még egy tesztet , és elmegyek nőgyógyászhoz is.
      Bár egyik bnőm sem védekezik szex közben és hónapok óta úgy szexel... ő sem lett terhes.
      Viszont használtam egy szert ami miatt lehetséges hogy késik,, de ha nem az miatt akkor mi, miatt ?

      VálaszTörlés
    166. Sziasztok!
      Nekem olyan problémám lenne,hogy párommal próbálkozunk már 4hónapja összehozni egy picit,de eddig mindig negatív volt a teszt. Most múlthéten kezdődött hogy úgyéreztem mintha megakarna jönni (sose jön meg előbb)Aztán jött a hasi szurálós érzés,és csütörtökön jött egy minimális alvadt vér majd pisivel 1-2apró vércsepp,de törlésnél már semmi,ez kb 3napig tartott.Aztán elkezdődött a hányinger(nemtudok enni sokat mert akkoris rámjön),és a mellem is érzékeny nagyon,a héten elkezdődött a szédülés is és tegnapi na folyamán 3x hánytam.Tegnap kellett volna megjönnie.Pénteken csináltam tesztet de negatív volt azis :( ma voltam orvosnál,aztmondta hogy valószínáleg korai terhességről lehget szó,szedjek terhesvitamint és 2naponta teszteljek.Ahogy hazaértem csináltam is egy tesztet,amin kijött az első csík,majd utána a 2. de nagyon halványan és kb 1-2perc után eltűnt.Ilyen lehetséges hogy eltűnik a csík???mit tegyek?mire számíthatok?lehetséges hogy mégis terhes vagyok?

      VálaszTörlés
    167. jah és elfelejtettem leirni hogy a derekam majd le szakad... előreis köszönöm a válaszokat :)

      VálaszTörlés
    168. Sziasztok! Már 2 hete késik a menstruációm. Olyan dolgokat tapasztaltam hogy fáj a hasam és a derekam is.Olvastam az előző bejegyzéseket, de olyat nem tapasztaltam hogy fájna a mellem és hányingerem lenne. Egy éve vagyok együtt a párommal és eddig nem volt probléma. Gumit használunk, de a közösülés előtt egy kicsit szoktuk gumi nélkül is csinálni, de nem sokáig. Utána gumit húzunk.Az egy év alatt mindig rendesen megjött a menszeszem és nem volt probléma. Mielőtt lett volna barátom volt hogy egyszer kétszer kimaradt egy hónap. Lehetséges hogy terhes vagyok?

      VálaszTörlés
    169. Sziasztok.április 9 én volt meg utoljára a mensim,május 9 .ére vártam köv mensit mert ugy szokott megjönni de májusban kimaradtt,a párommal meg többször együtt voltunk május 9.e ota és ma már junius 4.e .
      Teszteltem többször is de negativ, pedig sokszor hányingerem van,szédülök ,mell fájás, alhasi szurkálás,olyan mintha megakarna jönni...
      Junius 1 -én voltam nőgygyásznál,ö se látott terheségre utaló jelet,pco syndromára gyanakszik,mert cisztákat mutatott az ultrahang a petefészekben,mintha kis golyok lennének ott..ugyh elküldött vérvételre,jun 6án megyek..nem értem akkor miért vannak terhességre utalo jelek? :( szeretnénk már babát

      VálaszTörlés
    170. Szia!
      A férjemmel már több mint 3 éve próbálkozunk, de sikertelenül.
      Most egy hetet késik. A melleim fájnak, de nem duzzadtak és nem feszül.
      A hátam (nem a derekam) nagyon fáj. De semmi mást nem érzek. Semmi rosszullét, semmi fáradtság, semmi szédülés, nem hogy éhesebb lennék ebben az egy hétben sokkal kevesebbet is eszek, Nem vagyok éhesebb. Ezen a két tüneten kívül semmit nem érzek.
      Előfordulhat, hogy mégis terhes vagyok?
      Várom válaszod!
      Marianna

      VálaszTörlés
    171. szia!nagy gondba vagyok!nagyon félek!15 éves vagyok és szégyellem ezt mondani de van egy rossz megérzésem hogy terhes vagyok!nem volt semmi gond csak annyit vettem észre hogy gyakrabban kell mosdóba mennem,bár én elég könnyen felfázok és éreztem is hogy fáj...aztán pénteken volt egy kis barna foltom.Azt hittem meg fog jönni de nem jött meg,nagyon megijedtem és utánna néztem a terhesség elöjeleinek.És ott megtaláltam hogy gyakrabb a vizelési inger,meg hogy van az a pecsételő folt.Mondjuk én a foltnál valami betegségre is gyanakodtam amit összeszedhettem a strandon.Ma akarok terhességi tesztet csinálni de rettenetesen félek az eredménytöl!Olvastam a többi elöjelet is és nem volt olyan ,mondjuk ma reggel kicsit megszédültem meg hányingerem volt,de ilyen idöbe ez foghato a melegre is!Van esélye hogy terhes vagyok?:(
      és ha igen mit tegyek?a szüleimnek nem merem megmondani mert borzasztoan félek!Barátnöm mondta hogy van olyan is hogy csak kapok egy szurit vagy valami gyogyszert és akkor nem leszek terhes.Ilyen van?!ja és egyépként holnap lesz 3 hete volt volt a közösülés.Ilyenkor észlelhetöek a tünetek?

      VálaszTörlés
    172. az elözöhöz még hozzá füzném most tegnap elött megjött rendesen csak valahogy észlelhetöen kevesebb a vérzésem mint szokott leni,de viszont olvastam hogy olyankor lehet más szinü is.És nekem a megszokott szinű!

      VálaszTörlés
    173. jó napot! Azt szeretném meg tudni hogy menzesz után közösültünk a párommal és nem védekeztünk de mielőtt el ment volna az előtt ki vette és azóta nem volt köztünk semmi de hányingerem szokott lenni meg néha szédülni szoktam szúrni szokott a hasam alja lehetséges hogy teherbe estem?

      VálaszTörlés
    174. Sziasztok, nekem is lenne egy kerdesem . Parommal babat szeretnenk es vezetem a PÉ -met. Igy ebben a honapban 1-tol 6-ikaig volt PÉ-m es minden masodik nap szeretkeztunk. En 26 vagyok es 12eves korom ota van menszeszem es minden de minden menszesz elott legalabb 1hettel a melleim annyira fajtak hogy nem tudtam hozzaerni. Ebben a honapban , most van 13ika es 19iken kellenne megjojjon amit nem varunk persze...de semmi mellfajas,picit mintha megduzzadtak volna de semmi semmi fajas. Ez mire utalhat? mivelhogy nem tapasztaltam soha ezt nem tudom hogy vegyem... ritkan mintha szurasokat ereznek alhasamban, reggel meg este es piciket van amikor szedulok de ezen kivul semmi. Szerintetek?

      VálaszTörlés
    175. Sziasztok! rendszeres 28napos cilusaim voltak.decemberben 35napra,januárban 31napra jött meg,de nem ugy ahogy szokott. 2napig volt valami kis vérzés,utána csak barna folyás.de az sem minden nap. terhes tüneteim vannak,de a tesztek negatívak. most 4-5 napja mult el és nagyon szurkál a méhem,olyan mintha meg akarna jönni.Szerintetek ez mi lehet?

      VálaszTörlés
    176. Szia!Menstruacio elott mindig fajnak feszulnek a melleim.Olyan is van h mar 10 nappal elotte erzem.Ez a menstruacio bekovetkeztben ki is marad.Utoljara december 23-an volt verzessem normalis boseges mennyisegben.Januar 5-tol ismet erzem h szakadnak le uy feszulnek.letezik h mar a kovetkezo menstruaciot jelzik??Koszonom elore is a valaszt.

      VálaszTörlés
    177. Sziasztok!
      Az én sztorim úgy kezdődik,hogy 2009-ben volt egy terhesség megszakításom,mert elég fiatal voltam és suliba jártam még.
      Most a párommal elhatároztuk,hogy családot alapítunk,mert jóra fordult minden :)
      4 hónapja próbálkozunk. Az utolsó menzim 2012.12.18.-án jött meg és 2013.01.14.-re vártam,de most már 5 napja késik.
      Nos a kérdésem az lenne,hogy abortusz után mennyi az esélye,hogy teherbe essek és ha igen akkor mikor lehet tesztet csinálni?

      VálaszTörlés
    178. Szia!
      A párommal babát szeretnénk.25 napos a ciklusom. Mielőtt megjött volna több nappal előtte fémes ízt éreztem, a melleim fájtak, és sokszor jártam pisilni. A 24.napon meg is jött, de csak pár csepp vér formájában. A következö 2 nap rózsaszínes, majd barnás maszatolás. reménykedtem, hogy sikerült! De a negyedik nap barnás-vérzés még ez is kevés, s az ötödik nap sajnos már csak vérzés volt.Ez 2 npig tartott (betartva a 7 napot). Másnap reggel éles fájdalmat éreztem a baloldalon a hasamban. Lehet, hogy ha meg is fogant a baba, nem tudom megtartani?
      Ha valakinek volt hasonló tünete, kérem írja meg. Üdv: remény

      VálaszTörlés
    179. Szia!
      A barátommal lefeküdtünk, a gumi sem szakadt ki, megnéztük, de még is hányingerem van és fáj a szur alul a hasam, tesztet is csináltam, délután dés 1 csík erős volt a második halvány. Terhes vagyok?

      VálaszTörlés
    180. Sziasztok,
      Ayt hisyem hogy terhes vagyok, vagy legalábbis annak örülnék, feb. 24üén voltunk együtt a férjemmel, és nekem 26án már olyan érzésem volt hogy terhes vagyok, az nap hánytam is pedig nem vagyok hányós, azaz nem tudok hányni soha. azóta émejgek, hányingerem van és rettentően faj a hasam, már annyit teszteltem hogy ráuntam mert mindig negativ lett, a tegnap este (március 12)teszteltem egyet mert sirógörcsöm volt és idegesitett hogy miért van mindentől sirhatnékom, ez a tesz halványan volt pozitiv, DE a ma reggeli tesztről eltűnt a pozitiv csik pedig először láttam hogy ott volt majd eltűnt. mi a véleményetek?

      VálaszTörlés
    181. Sziasztok!
      7. napja, hogy már késik :) mielőtt megjön akkor szokott a mellem fájni. Most csak a jobb oldalon érzem, hogy egy picit érzékeny. 3 napja ingerült, feszült vagyok, de biztos csak azért mert izgulok, hogy mi lesz. Még nem mertem tesztelni... Nekem is megvannak a "jajj mindjárt megjön" érzéseim. Úgy gondoltam a hétvégéig várok, ha addig semmi akkor ez a hónap kimaradt.

      VálaszTörlés
    182. sziasztok 35 éves nö vagyok és szeretnék babát most 1 napja késik a teszt negativ lett alhasi fájdalmam van és derék fájdalmam ez azért lehet mert megakar jönni?

      VálaszTörlés
    183. Sziasztok! egy 16 éves lány vagyok és még szűz, de a barátom ondós kézzel megujjazott, és a terhesség tüneteiből 6 rám is jellemző az elmúlt egy hétben egész végig.. lehetséges, hogy terhes lettem úgy, hogy még csak le sem feküdtem senkivel? nagyon félek.

      VálaszTörlés
    184. Sziasztok! A párom a számba ment el. Ezután egy kicsit bennem volt. Terhes lehetek? Mert félek,hogy az előnedvtől vagy az előző ondótól terhes lehetek,de még babát nem tervezünk. Most A hónap elején 4-5-én múlt el a menstruációm,és ez az eset tegnap történt. Kétségek gyötörnek,nagyon! Köszönöm a választ.

      VálaszTörlés
    185. Sziasztok !!! Érdekelne a véleményetek !!! A párommal babát szeretnénk !! :) Szerintetek jó ötlet volt az hogy a mensi előtt együtt voltunk ??? Mennyire rá az esély hogy babánk lehet ??

      VálaszTörlés
    186. Szia. Azt szeretném kérdezni hogy ha a pasi ondós ujjal érinti meg a hüvelyt( de nem nyul beljebb) akkor lehetséges a terhesség.ez a menstruáció 3 napján történt

      VálaszTörlés
    187. Sziasztok! Szeptember 7től 12.ig menstruáltam, a következőnek október 15-én kellene (dehogy kellene :) ) megjönnie. Viszont az utóbbi 2 napban szédülök, hányingerem van. Van értelme már tesztet csinálni? Köszönöm!

      VálaszTörlés
    188. Sziasztok! Szeptember 28.án fejeztem be a fogamzásgátlót és ahogy kell utána meg is jött a párommal majdnem minden este együtt voltunk,24.én éreztem hogy görcsöl a hasam ami még a main nap is van ez lehet a beágyazódás jele??? és még azt szeretném kérdezni hogy mikor csináljak tesztet? nem akarok csalódni :(
      Köszi előre is a válaszokat!
      Csöppöm vagyok4 :)

      VálaszTörlés
    189. Sziasztok!
      Október 14.-től 17.-ig volt menstruációm. Rá 1 hétre elkezdtek fájni és duzzadni a melleim, ennek most lesz 3 hete.Mostanában már a derekaim elkezdett fájdogálni. Csináltam 1 hete tesztet,ami negatív lett.15.-én kellene megjönnie legközelebb. Szerintetek korai volt még a teszt? Vagy esetleg végre terhes lettem? Mi a véleményetek?

      VálaszTörlés
    190. Sziasztok. 6 napja kesik. A melleim meg vannak duzzadva es fajnak. olyan mindjart megjom erzesem van,fajdogal a hasam. ma csinaltam tesztet es a masodik csik halvany de latszik. ugy-e varandos vagyok? segitsetek es minden valaszt koszonok. mar nagyon varok egy kisbabat.

      VálaszTörlés
    191. hello.Mar het eve elvagyok kotve vagyis nem lehet gyerekem .tegnap megis egy altalanos ekograf vizsgalaton azt mondtak hogy van valami a mehembe az baba vagy lehet mas is?

      VálaszTörlés
    192. Sziasztok! A kérdésem a következő lenne január közepén rendesen megjött a menszim, vettem egy tesztet amín egy sötét csík volt a második nagyon halvány volt 5 perc után. (A tájékoztató, azt írta 5 perc után ha nézem nem jelent semmit). Ja és délután csináltam a tesztet. Vegyek másikat és csináljam újra? Nem tudom mikor kellene megjönnie a menszimnek, ugyanis nem rendszeres. Hányingerem nincs semmitől, de a melleim kicsit dúzzadtak, ami a menszesz előtt is szoktak.

      VálaszTörlés
    193. Sziasztok!! Nekem 3 napja késsik a menszeszem januárba volt egy vetélésem utoljára menszeszem május 24 én volt mindig 28 napos a ciklusom Sosem késik egy napot sem!! Ma csináltam tesztet de negativ lett de folyton pisilnem kell még északa is alul a hasamban nehézségét érzek szurkálodást folyton hányingerem van!! A melleim duzzatak a bimbo barnab sokkal mint a Körülötte lévö terület!!

      VálaszTörlés

    Hozzászólásokat itt tehettek: Írd meg, ha tetszett, vagy ha nem, esetleg kérdésed van