2010. január 7.

Szabad-e terhesen síelni?

Mivel igencsak aktuális a téma, gondoltam jó, ha tisztázzuk a síelés és terhesség kapcsolatát. Mikor én terhes voltam, bennem is megfogalmazódott a kérdés (bár szinte rögtön a válasz is), hogy
"Terhesen szabad-e síelni?"

Nos, a válasz: NEM!
Nem akarok senkit sem elriasztani, és mint tudjátok, nem vagyok orvos, de nyilván azért kérdezitek, mert nem tudjátok a választ. Véleményem szerint a síelés terhesen nemcsak hogy nagy kockázat, de szinte már felelőtlenség is. (bár ahogy olvastam a neten a többi hozzászólót, valamennyi kismama hasonló véleményen van).

Az orvosok többsége egyébként a terhesség alatti bármilyen sportolással kapcsolatban azt tanácsolja, hogy a terhesség első három hónapjában kerüljétek a megerőltető testmozgást, mert az veszélyes. (Vannak orvosok, akik az első 20 hétig nem javasolják).

Megint mások azt mondják, hogy ha korábban is sportoltál, és hozzá vagy szokva a rendszeres testmozgáshoz, nyugodtan folytathatod, persze csak akkor, ha nincs semmi rendellenesség a terhességeddel kapcsolatban, és jól esik a mozgás.

De ha félsz, hogy nehogy valami baja essen a babának, akkor inkább próbálkozz a terhestornával, egy kiadós sétával, vagy úszással, amit valóban jó szívvel ajánlanak az orvosok.

A lényeg, hogy az összes mozgásforma csak akkor és annyi a megengedett, amíg jól esik. Nyugodtan hagyatkozz a szervezeted jeleire, ő tudja, mi a jó és mi nem.

Nos, visszakanyarodva a terhesség alatti síelésre ezzel pontosan az a baj, hogy a síelés iszonyatosan megterhelő szervezeted számára, hiszen az igazi komoly fizikai megterhelést jelent és nagyon megerőltető, ami a terhesség korai szakaszában pontosan hogy nem ajánlott. Később pedig már a pocak méret, ami szintén megakadályozza a kismamát a síelésben.

Arról nem is beszélve, hogy a síelés az egyik legveszélyesebb sport. A terhesség alatt az esések igencsak veszélyesek. Még ha Te nem is a feketepályát választanád, csak arra gondolsz, hogy elsíelgetsz egy napot a lankásabb lejtőkön, sajnos nemcsak rajtad múlik, hanem a többi síelőn is. Aki pl. életében először lép a sípályára, ne várd el tőle, hogy kikerüljön téged. Az esés és bármiféle ütés pedig terhesen igencsak veszélyes.

Amit szabad terhesen: elkísérni a párodat a hegyekbe, nagyokat sétálni a friss levegőn kerülve a jeges szakaszokat, meleg teát szürcsölni a hüttében,  vigyázva arra, hogy fel ne fázz.. és elmondani a pocaklakódnak, hogy apa most egy nagyot síel, és Te egyáltalán nem bánod, hogy ki kell hagynod az idei síszezont, mert még bőven lesz időd bepótolni ezeket a csúszásokat majd vele együtt.....

Terhesség alatt egyébként minden olyan mozgásforma tiltott, ahol eséssel ütközéssel kell számolni, vagy ahol megsérülhet a has, és mégegyszer, a nagy fizikai megterheléssel járó mozgásformák egyike sem ajánlott.


Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Én 17. éve síelek, jelenleg 9 hetes terhes vagyok, é számomra ez olyan fajta kikapcsolódás, amit igenis fájdalom kihagyni!
    Nem a vita miatt írok, maximálisan egyetértek, tényleg nem elsősorban az a baj, hogy Te magad elesel, hanem, hogy mások Neked mennek véletlenül, de az az élmény amit egy-egy könnyebb pálya nyújt, vagy a felvonók, vagy a hegycsúcsi hütték...ésa az az owigén és d-vitamin dózis sehol máshol nem pótolható!
    Sokmindent tudok a síelésről, régóta csinálom, nekem sikerült kikerülni a helyzeteket, de ha kezdő vagy, semmiképp se menj, csak levegőzni!
    Tényleg nagyon kell vigyázni, és bort iszom vizet prédikálok, de én még elmegyek 3 hét múlva is!
    Mert akkor együtt a család é s a Dolomitok látványa csodálatos élmény, ami pedig nekem jó, az a babának is!

    Nyugodt babanevelést kívánok mindenkinek!

    VálaszTörlés

Hozzászólásokat itt tehettek: Írd meg, ha tetszett, vagy ha nem, esetleg kérdésed van