2009. október 3.

H1N1 oltás a terhes nőknek - Vita a szakértők között is

Új típusú influenza elleni oltást kell adni a terhes nőknek? - Akkor most igen - vagy nem?



Már sokkal korábban szerettem volna a H1N1 -ről, azaz az új típusú influenzáról és az ellenoltásról írni a terhesek számára, de sehol sem találtam olyan információt, amit nyugodt szívvel javasolhattam volna nektek. Most legalább már tudom, hogy miért. Ugyanis ma este az egyik legnézettebb kereskedelmi televízió esti híradójából mondták, hogy még a szakértők között sincs a H1N1 elleni oltás ügyében egyetértés.

Az ÁNTSZ ugyanis kihirdette, hogy a terhes nők az első körben ingyenesen kaphatják meg a H1N1 elleni védőoltást, hiszen ők a legveszélyeztettebbek közé tartoznak. Hiszen negyven év alattiak, és a terhes kismamák körében a legmagasabb a szövődmények és elhalálozások száma az új típusú influenza esetében.

A házi orvosok azonban semmiképp nem javasolják a kismamáknak a H1N1 oltást, hiszen a 3 év alatti gyermekek nem kaphatnak ilyen oltást, tehát ebből következik, hogy a magzatra is káros lehet. Hogy ez így van-e, senki sem tudja, hiszen kismamák esetében nem tesztelték a H1N1 elleni oltóanyagot. Egy biztos, hogy a terhesség 1-3 hónapjában mint bármilyen más influenza elleni oltást tilos beadni. Hogy a II. és III. trimeszterre mi a javaslat? Ezek szerint ezt senki sem tudja. De hát akkor mit tegyünk?

Ha újabb híreket hallok, tájékoztatlak Titeket! De erre kérlek titeket is, hogy segítsétek új információval kismamatársaitokat, és a megjegyzésnél írjátok meg véleményeteket, vagy ha hallotok valamit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hozzászólásokat itt tehettek: Írd meg, ha tetszett, vagy ha nem, esetleg kérdésed van